Hőnig István: Vadászati műszótár / Budapest, Országos Magyar Vadászati Védegylet, 1889. / Sz.Zs. 1729

I. RÉSZ. Vadászati terminológia. - VI. FEJEZET. A lovak - VII. FEJEZET. Az ebek és betegségeik.

52 jelentkezik; ha a belső szervezetet megtámadja, az eb gyakori prüszkölés, köhécselés mellett ide-oda támolyog, hátulja megbénul, lábai megmerevednek, lélegzete megbűződik, belsőleg teljesen elrothad. 7. A fülzsir megkeményedése (fülféreg, fiilfene). Ezen csaknem gyógyíthatlannak tartott betegség a fülüregben meggyült és megkeményedett zsiradék okozta viszketésből támad. Az eb körmével folytonosan kapargatja, és fejét rázva, folytonosan a koponyához verdesi a füleit, minek folytán a fülek alsó szélei kigyuladnak, feltörnek, s a folytonos kaparás következtében be nem hegedhetvén, a sebek egyre terjednek. 8. A legborzasztóbb ebkór, melynek gyógyítási módját a legújabb kor legértékesebb vívmányai közé kell számítani: az ebdüh, vagy veszettség, melyet helytelenül víziszonynak is neveznek. Az ebdüh, a mely harapás, marás, illetve a dühnyál beoltása által a vérbe, az emberre is átvihető, különösen rosszul tartott, sokat szomjazó és éhező ebeknél észleltetik ; de túlságos melegnek és hidegnek, vagy a nemi ösztön ki nem elégítlietésének is tulajdonítják ; gyakorta döggel vagy rothadó állati maradványokkal táplált ebeknél is fordul elő. Kezdetben az eben feltűnő szomorúság észlelhető; elveszti étvágyát, gyakran iszik, de mindig kevesebbet; ürüléke kemény, sötétszinű ; orra száraz, meleg ; szeme bágyadt; kevésbé vagy épen nem hallgat ura szavára; csendesen visszavonul vagy feltűnően rekedt hangon ugat; nem alszik, vagy csak igen röviden — görcsös rázkódásokkal. Ezen előjeleket 6—7 nap múlva követik a betegségnek határozottabb jelei s fellép vagy a rendes vagy futó-ebdüh, vagy pedig a maró düh. Az elsőnél fehér tajték jelen meg a szájszéleken; a sötétszinű nyelv messzire kilóg; az eb behúzott farkkal, ingadozva futkos úton-ösvényen, gyakran körben; a levegőbe kapdos, de az útjába kerülőt meg is marja. A maró dühben szenvedő eb kékre kigyuladt nyelve szintén kilóg tátott, nyálkás tajtékkal telt szájából; a szabadban az eb behúzott farkkal szinte vakon rohan egyenes irányban, míg valamibe bele nem ütközik, a mi útját állja; feltűnően kerüli a vizet s nekiharap élőnek, élettelennek, a mint útjába akad. Minthogy a dühödt eb marása minden élőre, különösen az emberre fölötte veszedelmes: minden ebet, mihelytt rajta ezen betegségre valló előjelek mutatkoznak, a legnagyobb figyelemmel kell kisérni, sőt lehetőleg minden egyéb állattól el