Hőnig István: Vadászati műszótár / Budapest, Országos Magyar Vadászati Védegylet, 1889. / Sz.Zs. 1729

I. RÉSZ. Vadászati terminológia. - V. FEJEZET. A vadászati módok

.37 alatt 50—50 hajtó állíttatik, a mire — adott jelre - a hajtás, a mozgó fal és a két szárny megindul; az előre megállapított sorakozási vonalakon adott kürtjelre az egész hajtás megáll, s egyenesre kiigazodik; végre más kürtjelre a mozgó fal megáll, a két szárny 40 50 méternyire összezáródik, és vissza, a mozgó fal felé irányítja a hajtást. Természetes, hogy a legtöbb nyúl a rés felé iparkodik, a hol a sarokpuskások, oly egyének, kiket vagy mint kiváló vendégeket, vagy mint kitűnő lövőket ki akarunk tüntetni, — fogadják őket. A hol sok a nyúl, ott a sarokpuskások elé saroktartókat sorozunk, kik a vad lelövését amazokkal megoszszák. A sarokpuskások mellé, - a hol sok a nyúl, a többi puskások mellé is beosztott nyúlhordozók két-két ember erős póznával az elejtett nyulakat a mozgó falat követő nyúlhordó szekérhez hordják. (Gr. Nádasdi F.) Ezen vadászati módot természetesen csak ott lehet alkalmazni, a hol fölötte sok a nyúl. — Midőn puskások és hajtók vagy csak puskások egyenes vagy legalább nem zárt vonalban haladnak, ez a pásztéis vadászat. portyázó vadászat, portyázás. A megállapított vonalat megváltoztatni. futni azaz előre menni, vagy elmaradni azaz hátramaradni. s ez által zsákot képezni, sem puskásnak, sem hajtónak nem szabad; kivételt csak a szárnyak képezhetnek, de ezeknek is csak határozott parancsra szabad a vonalat megváltoztatni. A leggyakoribb eltérés, a midőn ugyanis a vad távol kel, a zsák képzése, hogy így a távol kelt vad is a szárnyakon lövésre kerüljön. A pásztás vadászatot leginkább foglyokra, nyulakra és fürjekre, és pedig vizslákkal gyakoroljuk. — Midőn a vizi vadat csolnakosok, pákászok által hajtatjuk, tereitetjük. 4. A vadászati módok legszebbike, az igaz vadász élvezeteinek legnagyobbika a cserkészet vagy cserkelés (Gr. Zay M.). A vadász a körülmények engedte időben, de rendesen kora hajnalban vagy este felé egymaga kivonul, az erdők mélyében barcázó agancsost, a suta körül enyelgő őzbakot, vagy a legsűrűbb mélyedésekben heverésző erdeit felkeresendő. Mennyi óvatosság, mennyi figyelmes körültekintés, a terepviszonyok mily kényes megválasztása kell hozzá, hogy a szerelme hevében is mindig éber vadat annyira s oly kedvezően megközelitse, hogy arra eredménynyel biztató lövést tehessen! Nincs szív, a mely hevesebben fel ne dobogna a nemes vad láttára, mely a közelgő veszedelmet nem sejtve, az erdei tisztáson harmatos füvön legelész! Még néhány