Herman Ottó: A magyarok nagy ősfoglalkozása , Előtanulmányok / Budapest, Hornyánszky, 1909. / Sz.Zs. 1532

II. Magyarország területe az őskőkorban

52 A MAGYAROK NAGY ŐSFOGLALKOZÁSA Ide tartozik a 14-ik ábra, mely nyílkövet ábrázol s a Sordes melletti Dufaure-féle sziklaodúbólj — Abri — való, egész alakzatával pedig jó kapcsolatot alkot az előző fokok hasonló alakzataival, különösen az „ökölkövekkel" is. És ugyanezt teszi az ugyanarról a helyről való vakarókő (15. ábra) is. Az átmenetek jelenségei azonban, a melyeket PIETTE az Asylienhez, MORTILLET a Tourassienhez sorol, HOERNES szerint egyet mindenesetre bizonyítanak, azt, hogy nyugot Európa vadászkorszaka nem végződött a rénszarvas korszakával. Van még egy gimszarvas korszak is, a mely a régibb és az újabb kőkor közé beilleszkedik. HOERNES igen találóan mondja, hogy az utóbbi körülmény nem tölti ki az űrt, a hiatust; sőt még bonyolódottabbá teszi a problémát; mert nem lehet tudni, vájjon a rénszarvasvadászok, kik lételöknek oly sok és világos jelét hagyták reánk, elvonultak-e magával a rénnel, vagy helyt maradtak? A leletek nagyon ellentmondók, mert egyfelől összefűzik a rénkorszak barlanglakóját az Asyliennel, másfelől ugyanavval elválasztják egymástól. Ez nyílt kérdés. ÁTMENETI FOK. II. A Campignien és Tardenoisien. DE MORTILLET rendszere értelmében a teljesen neolithikus réteget a Campignien előzi meg, melynek elemei sokszorosan átmenetiek, közbeneső alakzatokkal, a melyek ennélfogva mesolith nevet viselnek. Itt, minden egyébtől eltekintve, meg kell jegyezni, hogy még mindig ugyanazokra — ha szabad mondani — vezető alakzatokra akadunk, a melyek már az alsófokon is mint chelleo-moustérien formák köszöntöttek, t. i. a hegyes, mandulaalakú szakóczára, vagy lándzsakőre, (itt 16-ik ábra), melyet PIGORINI Felső-Olaszországból Rivole-ből ismertetett; a tompa, de nyultabblapú alakzatra ugyanonnan és szintén mint mesolithalakra Breonióból — Verona mellett — úgy PIGORINI-től való háromszögű vakarókőre; mindnyája HoERNES-nél a 86. és 87.