Herman Ottó: A magyarok nagy ősfoglalkozása , Előtanulmányok / Budapest, Hornyánszky, 1909. / Sz.Zs. 1532

I. A kiindulás

I. A KIINDULÁS. A magyarság szemben az eónok menetével. Egy ezredév letűnt, a mióta a magyarok népe, a nemzet közhite szerint, kiszakadva messze kelet ismeretlen tájáról, a Duna-Tisza közén, Pannóniában és Erdélyben megvetette lábát; a mióta az Alföld térségein fölütötte hadi sátorát, vándorcserényét, elrendezte szekértáborát és a vére árán szerzett földön megalapította hazáját. A nemzet mindennapi életének folyása eredettől fogva beleömlött az idő végtelen tengerébe, mely fölött, mint felhőzet, a multak homálya borong. Vájjon megközelíthető-e a mult? Mi ennek az útja? Majd megválik. És immár egy ezredévnél hosszabb idő óta mai napiglan is úgy áll a Magyarok nemzete a Duna-Tisza közén, Pannóniában és Erdélyben, mint az árva erratikus — szirt, a melyet a Föld vajúdása egykoron kiszakított állóhelyéből, reádöntötte a mellette tovahaladó jégárra, mely messze tájra érve, ott a hol, letette a szirtet, mert elolvadt alóla; letette idegennek — árvakőnek. Minden árvakőre eredettől fogva kérdőjel volt írva; azért vette körül a nép hite, mely innen is onnan is származtatta; körülvette a nép képzelete, beszőtte mondával, regével, a mivel akkoron — a hit kora be is érte. Herman O.: A magyarok nagy ősfoglalkozása. 1