Herman Ottó: A magyarok nagy ősfoglalkozása , Előtanulmányok / Budapest, Hornyánszky, 1909. / Sz.Zs. 1532
IV. A magyar állattartás köztörténete - 5. Összegezés - XVII. SZÁZAD
A MAGYAR ÁLLATTARTÁS KÖZTÖRTÉNETE 211 akarta, egy darabot maga számára kiszakasztott a donatárius makkos erdőkben; de ha úgy akarta, csak az több emberek marhájával járatta marháit. Azt is tudjuk, hogy mikor az Oltón túl hoztanak sertésmarhákat az határunkra, maga vötte Maeskási úr a gosztinát; de egyéb közönséges nemes emberek, boérok, sőt még az parasztok is, az magok határán levő erdőkön, havasokon disznójokat és egyéb marhájokat szabadoson legeltették, soha gosztinát nem adtanak". 2° Servatius literátus de Lucza: „Tudja azt, hogy bizonyosan, mivel Fogarasföldén több donatárius az jásinál nem volt, de hogy azok is gosztinát adtanak volna valaha nem emiékezem, hanem marhájokat maguk falujok határán levő erdejekben szabadon járatták; sőt nemcsak azok, hanem egyéb közönséges nemesek, boérok, papok, darabontok, sőt még jobbágyok is. Tudom azt is, hogy Görgei Jób uram jási donatárius lévén, az ő kegyelme marháinak fogarasi nemesség és lakosok marhái számára szakasztottak egy darab helyecskét, hol együtt s hol másutt, az honnét soha gosztinát nem adtanak". 3° Algya Taslán vallja: „Arra soha nem emlékezem, hogy az fogarasföldi donatáriusok valaha az maguk falujok határán az makkos erdőkön sertésmarhájokat gosztina nélkül, szabadon ne járathatták volna. Hogy olyan makkos erdeje lött volna valamely donatáriusnak, hogy marhát gosztinára fogadhatott volna reá, nem tudom; de azt tudom, hogy az mely helyeket megtiltották az udvarbirák, ha ki marháját odahajtotta, gosztinát adott érettek. Nemhogy a boérok és nemesek adtak volna gosztinát; de még az jobbágyok sem adtak; sőt az fogarasiak marháinak is, majorbiróságomban, magam szakasztottam helyet, melyről csak a pásztoroknak fizettek. Boér István elkezdvén az gosztinázást, hat-hat pénzt vett egy marhátúi. Tudom, hogy mind közönséges nemes emberek s mind boérok az maglik határán levő erdőkön és havasokon sertést és egyéb marhájokat szabadosan legeltették, azokon a helyeken kívül, a melyek az régi urbárium szerint branistáknak — tilalmasoknak — neveztetnek, mivel azokra az tisztek gosztinákra fogadtanak sertés14*
