Herman Ottó: A magyarok nagy ősfoglalkozása , Előtanulmányok / Budapest, Hornyánszky, 1909. / Sz.Zs. 1532
IV. A magyar állattartás köztörténete - 5. Összegezés
A MAGYA R ÁLLATTARTÁS KÖZTÖRTÉNETE 179 jára vándorolt. A harmadik rész Légrádon át, Velencze felé igyekezett. Eddig TAKÁTS. A többit már az adatok során ismertük meg. A XVI. és XVII-dik század elválasztó mesgyéjén, a jószágot termő magyar Alföld rétségeinek, lápjainak rengetegéből, a „hegynek" nevezett száraz szigetségből kelve, mint a tengerpart világító tornya, égnek mered máig is Monostor „Allófája", a Nagykúnság „Gólyája" és „Biharország" „Örfája", az az egyszerű ágas alkotmány, a melyre a „szerpásztor" fölhágott, hogy betekintsen a rétségbe s így nézzen utána a jószágnak, a melyet tavaszkor behajtott s a melyet csak a legkeményebb tél jege szorított ki onnan. Ilyenkor szakasztotta ki a lovas pásztor a teljesen szilaj tömegből a „foltot", hogy gulyába verve, a tavasz zsenge pázsitján téli vadságából kissé kivetkőztesse, aztán felhajtsa eladóba el Mantuáig, Straszburgig, a mely utat csak a szilajságban megedzett s az érintetlen természet ölén fejlődött állatfaj bírt és bírhatott ki. Ezeket csak egy valóban és ősisoron rátermett nép vihette végbe Európa szivében: Nagyalföldjén egyedül a Magyar. De van ennek még egy más, nagy tanúsága is. A szarvasmarhának a Duna-Tisza közén föllépő, tenyésztett nagy tömegei világosan bizonyítják, hogy a lovasnomád nép ivadékainál, úgy a mint a megtelepedés haladt, a mint a könnyű fölkerekedés és gyors mozgás szüksége mindinkább csökkent: a' gazdasági súly, mely a nomádnál a Ionon nyugszik, a megállapodás után a sokkal gazdaságosabb szarvasmarhára helyezkedett át. A ló szeretete azért megmaradt, de gazdaságilag érezhetően a második helyre szorult. E kitérés után térjünk vissza a XVII. század köztörténetének adataihoz. 1605. Mátyás felújítja a Ferdinánd-féle pátenst — 1. 1546 —, m°ly a városon kívül való összevásárlást, szóval a „praktikákat" eltiltja. Auspítz felé hajtani tilos, ott elég a lengyel marha. Bécsbe hajtani szabad. Ez a pátens 1610-ben megújíttatott. A kényszer és a czélzat világos. Auspitz — a magyar „Pusztapécs" — a „birodalom" felé való hajtás főhelye volt. A rendelkezés Bécsnek kedvezett. 11*
