Herman Ottó: A magyarok nagy ősfoglalkozása , Előtanulmányok / Budapest, Hornyánszky, 1909. / Sz.Zs. 1532

Első beszámoló

XVI A MAGYAROK NAGY ŐSFOGLALKOZÁSA pette és hatása alatt cselekszik, fejlődik és határozott osztályozó sajátosságot ölt; tehát maga a magyar. Hogy ez a fölfogás nem tűri meg a köztörténet szűk kereteit, az nagyon is érthető. Ezeket a kereteket minduntalan át is töri. Hiszen folytonosan szemben találja magát az eredet és a fejlődés nagy kérdésével. Mert valójában az emberi köztörténeti „korszak" alig egy lélekzetvétel az Eónok menetében és érvénye csupán az, hogy a lánczban a lánczszem anyagának része, mely a menet és fejlődés folytonosságát jelenti, mert fenntartja. Ez nyújtja a megfejtésekhez a módot. Az itt nyújtott töredékekben, melyeknek töredékvolta azonban csak látszólagos, mert a mű további fejlődésébe beilleszkednek, a magyarság kérdése legelőször is szembe kerül az Eónokkal, mint része az emberi nemnek és tagja az emberiségnek. Es szembekerülnek az ephemeridák, a történeti korszakok, mert az Eónokkal szemben valóban csupán azok. Ezeket fejtegeti a kiindulás szakasza, mely azon is van, hogy egy fénysugárt vessen „Ázsia szívének" nagy emberi és természeti jelenségeibe. A második szakaszban tüzetesebb tárgyi alapon ki van fejtve az a természetes állapot és végül az ok mely a mai Magyarország területének legjellemzőbb része és már az őskőkorban mint olyan vehető ki, a miért a magyarság, fejlődésének bizonyos fokán, éppen itt vetette meg a lábát és itt alkotta meg ezeréves államát. A harmadik szakaszban a nomádság meghatározása következik, a midőn ugyanazon területeken előbb csak felteszi a Skythák és Magyarok életmódjának azonosságát. Ezt kifejti a szittyákra vonatkozólag és tovább