Herman Ottó: A magyarok nagy ősfoglalkozása , Előtanulmányok / Budapest, Hornyánszky, 1909. / Sz.Zs. 1532

Első beszámoló

XII A MAGYAROK NAGY ŐSFOGLALKOZÁSA mításunk második ezredévi fordulójára, 1900-ban Parisban rendezett világkiállításkor, végre csak az imént a m. k. Mezőgazdasági Múzeum keretében berendezett ősfoglalkozási osztály körül, a magyar kormányzat részéről mást, mint telhető istápolást és bizodalmat nem tapasztaltam. Ennek nyílt elismerése legyen hálám és köszönetem kifejezője. És támogatott a legnagyobb hatalom, az egyetemes magyar társadalom; hajlék szerint osztályozva: a főúri fényes kastélytól le a kis pásztor enyhelvéig. Öreg szivem legforróbb hálája az övék! Ilyen módon igen nagy tárgyi anyag gyűlt föl és — a mint ez érthető — mind erősebb nyomást gyakorolt reám, még pedig két irányban is: mind tüzetesebben kellett foglalkoznom az idevágó szakirodalommal és mind szélesebb alapon kell alkalmaznom az összehasonlító eljárást. De még azon is kellett lennem, hogy értelmi hiányt pótoljak, a mely a „szigorú szakszerűség" mai irányzata mellett nemcsak könnyen, hanem természetesen is előáll: bele kellett menni a köztörténeti tanulmányba is. Mert a tárgyi részszel való tüzetes foglalkozás kimutatta a nyelvi vonatkozásokon kívül azt a nagy igazságot, hogy a tárgyi ethnographia történelem nélkül szükségképen ellaposodáshoz vezet — és megfordítva: a történet, megfelelő vonatkozásaiban, tárgyi ethnographia nélkül sok tekintetben homályos marad. A többi idevágó szakról ezúttal még nem szólok, mert hiszen különben is a tudomány egyeteméről van