Herman Ottó: Az északi madárhegyek tájáról / Budapest, Királyi Magyar Természettudományi Társulat, 1893. / Sz.Zs. 1447/1

II ÚTIRAJZ - IX Throndhjem

VERSENYHEGEDL'LES. 87 kiállóit a korcsmáros is egy pompás hegedűvel, melynek feje oroszlán fejét ábrázoló, a maga nemében tökéletes faragvány volt s elkezdődött a versenyhegedülés, mely rögtön eszembe juttatta a finneknél egykoron dívott runa-éneklést, melyet két dalnok oly módon folytatott, hogy a mester végig énekelte a strófát, melynek utolsó vagy utolsóelőtti szavát társa felkapta, bevégezte a strófát s aztán kezdettől fogva megismételte az egészet. Ez a hegedűverseny is így folyt s nem volt a hévnek minden nyoma nélkül való. Úgy látszott, hogy a verseny végig improvizáczió volt. Az emberek igen vidámak és nyájasak voltak s az egész mulatozás igen jámbor lefolyású volt. Igen jól húztuk ki így az időt. Pontban tizenkettőkor éjjel állítottunk be a «Haakon Jarl» fedélzetére, hol a gőzdaru utolsót csörömpölt s azután következett a vasmacska fölhúzása. Világos nappal volt éjfélkor is s teljesen ide illett PETŐFI szava, mely azonban más hazáról szól: Lement a nap. De csillagok Nem jöttenek .... 0