Herman Ottó: Az északi madárhegyek tájáról / Budapest, Királyi Magyar Természettudományi Társulat, 1893. / Sz.Zs. 1447/1

II ÚTIRAJZ - VI Bergen

64 BERGEN. oly ritkán téved mihozzánk, hat darabban volt meg; a mogyoró-szajkón ak — Nucifraga caryocatactes — vastag ésvékony orrú változata is itt volt; a ragyogóan tisztafehér hósirály — Larus eburneus — egy seregély albino, egy Uria lomvia albino s más szép dolgok. Föltűnt egy pusztai talpastyúk — Syrrhaptes paradoxus — is, mely az 1863-diki nagy bevándorlásból származott s a Nord-fjord táján, tehát az északi szélességnek majdnem 62-dik foka alatt lövetett. A norvégiai emlősök gyűjteménye sok tekintetban rangosnak mondható. Pompás, ezüstös-deres hiúzok, egy föltűnően deres Gulo borealis Nilss., egy pár legendába is beillő, roppant testű és lapátszarvú jávorszarvas (Alces alces L.), mely Frederikshaldból való; ezek nyomban szemet szúrnak; nem kevésbbé az úszó emlősök — Pinnipedia — sorozatai, részben óriási darabokkal. A rozmár — Trichechus rosmarus L. — oly darabokban van meg, hogy az ember eltörpül' mellettök, agyarai egy fél méternyire merednek lefelé; a fókák között feltűnik a nagy, három méteres szakállas fóka, — Phoca barbata — roppant nagy -és éles körömfegyverzetével. De a kincsek legbecsesebbje mégis csak a csontvázgyűjtemény, különösen a bálna-sorozatnak, ebben egy nagy Megaptera boops Gray., különösen pedig a legnagyobb e nemű állatnak, a Sibbaldius borealis vagy Balsenoptera * Sibbaldii-nak egy igen nagy és szép csontváza; valamennyi mintaszerűen felállítva. Ezek díszére válhatnának bármely középeurópai országos muzeumnak. Az egésznek a koronája az, hogy a város polgársága hordta össze. A tengereket járó vagyonos polgár viszontagságos útain sem feledkezik meg szülővárosáról s örömmel hordozza haza a természet kincseit, hogy a művelődés számára fölajánlhassa. Az útazó természetvizsgáló pedig, ki első sorban azért