Herman Ottó: Az északi madárhegyek tájáról / Budapest, Királyi Magyar Természettudományi Társulat, 1893. / Sz.Zs. 1447/1

II ÚTIRAJZ - VI Bergen

A VILLASORON. jön ide, hogy e tájak állatvilágát s egyáltalában természeti viszonyait ismerje meg, csak elismerésével adózhatik azoknak a férfiaknak, a kik úgy tűzték ki az irányt, hogy mindenekelőtt a hazait kell rendbehozni, hogy hozzáférhetővé legyen. Nincs is bosszantóbb annál, ha a muzeumok nem környezetökre, hanem más tájak termékeire helyezik a fősúlyt. Délután már a Svartediket felé indúltunk; de csak bogárságra készültünk fel, mert a madárnak minden faja itt oly sérthetetlen, mint Egyiptomban a szent ibisz. Kelet felé indúltunk a Store-Lungegaardsvand mentén, asztalsíma úton, a melynek baloldalán árnyas kertekben villa villa után következett: mind fából való, de burkolata finom asztalos munka, hozzá kínos pontossággal olajfestékkel sárgás-barnára és fehérre festve. A sok, nagy ablak csak úgy villog a tisztaságtól; finom csipkeellenző és gondosan ápolt cserépvirág ékesíti mindenikét. A tavasz kerti hírnökei: a nárczisz és a tulipán kivirítottak — határozottan a tavasszal útazunk. A gyepes helyek épséges, hófehérre meszelt kőfallal vannak kerítve; hollandus tisztaság, mely pillanatig sem tűri a szennyet — csakhogy kétségbe ejti a bogarászt, a pókászt különösen. A daróczpókokat —- Segestria — csak késsel lehetett a falak kevés repedéséből kivájni. Én leginkább a dongókra vagy poszméhekre — Bombus — vadásztam. A villák falán, különálló póznákon, úgy minden csak valamire való fa derekán is költőházikók láthatók, a melyekbe a seregélymadár már eledelt hordozgat, leginkább hernyófélét; egy kedves, fürge, fehér barázdabillegető — Motacilla alba — nyalábszámra szedi a kőfalakról a szúnyogokat s ez annak a jele, hogy már fiai vannak. Az üde zöld kaszálón seregélyek keresgéltek, a pitypang — Taraxacon — sárga virága uralkodott; de az egész mégis valami sajátságos hatással volt a mérsékelt övi emberre azért, mert