Herman Ottó: Az északi madárhegyek tájáról / Budapest, Királyi Magyar Természettudományi Társulat, 1893. / Sz.Zs. 1447/1

II ÚTIRAJZ - IV Budapest—Frederikshaven

FÜLEMÜLE-NYELV. kölcsönzik egymástól a szót; de az a «Quoarck», minden egyebet nem is tekintve, már a mássalhangzók zsúfolásánál fogva sem valami nagyon magyaros. Lemondok arról, hogy a lengyel fülemüle tájszólás-mutatványát is ideiktassam, mert teljesen beérhetjük annak a tanúságnak méltatásával, hogy ott, a hol a magyar fülemüle azt mondja: Philipp Philipp Pilipp! ott a lengyel azt vetegeti: Dobriluck, Dobriluck, Dobriluck. Lehetne ezekért oly czifra harczot kezdeni, mint a minőt finnistáink és turkistáink vívnak. És most hadd vegyüljön az előadottakba egy magyar is, ki a fülemüle-nyelvet úgy. a mint a magyar fül hallja, megörökítette s a ki hozzá BECHSTEIN kortársa volt. A mi SZIRMAY ANTAL-unk, «Hungaria in Parabolis» etc. czimü müvében, mely 1804-ben jelent meg, a madarak hangját is festi. Neki a fülemüle ezt énekelte magyarúl: Gyüji! gyüji! gyüji tsak gyüji füttyre tanítalak itt! * Kellő időben indúltunk el Prágának és Bodenbachnak, heringmódra zsúfolt vonaton, álmatlanúl töltve az éjszakát. Prágát csak láttuk; Bodenbachon túl belementünk a Szász-Svájczba, a homokkő-képződések valóságos költészetébe, melynek folyton váltakozó sorozatai igazán megkapok. Az Elba-folyót nagy darabon sziklaszoros formában követi a kőség, mely ezerféle alakot ölt. Majd várromszerú', majd óriási rakott falat ábrázoló, majd ismét tornyos. S e sziklapoézis mindenütt kaczagó, üde lombbal, részben fenyvekkel vegyített erdők koszorújából emelkedik ki. A kaszálók éppen virágba borultak, a mi a látományt még pompásabbá tette. * Pag. 18.