Herman Ottó: Az északi madárhegyek tájáról / Budapest, Királyi Magyar Természettudományi Társulat, 1893. / Sz.Zs. 1447/1

II ÚTIRAJZ - IV Budapest—Frederikshaven

III

. BUDAPEST—FREDE RIKS HAVEN. KI élesen figyel, tudhatja, hogy Budapesten junius eleje a növényzet tekintetében nyarat jelent, ha t. i. ezen a teljes kifejlődést s az ennek fogalmához kötött teljes épséget értjük. A magyar síkság, tehát Budapest «Pest» részének nyara, rendszerint már perzselő hőséggel is jár, a gyep itt-ott kisül; a fáknak nem egy levele meghal, kiszárad s a természet föltett rendjét véve, időnek előtte leperdűl a földre. Öt óra alatt Bécsben termettünk, hol a növényzet, a mienkhez képest, érezhetően tavasziasabb volt. Kilencz órai időnk maradt, a nap oly szakában, a mikor középeurópai fogalom szerint semmit sem lehet végezni, t. i. d. u. i-től esti 9-ig; mert csak ekkor mehettünk tovább. Az udvari múzeum állattani osztályába bejutni nem lehetett, mert még épült, s a hivatalos óra elmultával, szintén középeurópai fogalom szerint, az utazó tudásvágya úgy is el kell, hogy hallgasson; különösen azé, a ki nemcsak nézni, hanem látni is akar, tehát rászorúlna az őrök külön szívességére és útbaigazítására. A monumentális állattanban, mely éjjel-nappal élvezhető, Bécsnek igazi specziálitása szobrokon a ló, mely mindig a ló anatómiájának igen sajátságos alkalmazását tűnteti föl. És elég csodálatos, hogy a legújabb