Herman Ottó: Úti rajzok és természeti képek / sajtó alá rendezte Révy Ferencz. Budapest, Méhner Vilmos, [1894]. / Sz.Zs. 1477

A fülemüle utazása

— 71 -sebbek, kik az utat már több ízben megtettük, már aggódni kezdtünk. No, de a madarak jó istene gondoskodott s küldött arra egy úszó emberházat 1 Három kopasz fa 2 meredezett rajta, a középsö a legmagasabb volt. Ezeken keresztágak voltak odakötve s minden oldalról a csúcsig felfutottak mindenféle úrszalagok vagy mik. Pihenni! ez volt a jelszó. No, volt is buzgóság a lebocsátkozásban. Némely tapasztalatlan fülemüle oly ügyetlenül próbált letelepedni, hogy bizony lepottyant. De ez nem baj, mert az úszó házak lakói sohasem bántják a pihenő madarat. Eg-y darab idő múlva ismét indultunk s későn, •éjnek idején, elértük a szent folyó, a Nilus torkolatát. Föld! föld! Inkább hullottunk, mint szálltunk lefele, s a puszta földre érve, kiki mozdulatlanéi ott feküdt; szinte odavoltunk a nagy fáradtság miatt." Itt a fülemüle kissé megpihent, ismét az ér partjára szállott, ivott, meg ismét ivott. Azalatt egy ifjú pinty elkezdte. — Anyám! mi az a tenger? — Jaj, kis buksim! hát tudhatom én azt? hisz •én se láttam ; de az aranybegy egyszer azt mondta, hogy víz, de olyan víz, a melynek se vége, se hossza! — De már, hogy ne lenne! hiszen a fülemüle azt mondta, hogy átjutottak rajta. — No, ezt már magam sem értem! Tán valami fiók tenger volt; mert hát látod a vízeret, az kicsi, s látod a Dunát, az nagy . . . Elhallgattak, mert a fülemüle ismét a helyére ült, s a feketerigó azt mondotta : „Csit — csitt csitt fecsegők!" 1 Hajót. — s Árbocz.