Herman Ottó: Úti rajzok és természeti képek / sajtó alá rendezte Révy Ferencz. Budapest, Méhner Vilmos, [1894]. / Sz.Zs. 1477

A fülemüle utazása

A fülemüle folytatta elbeszélését. „Elhevertünk azon a puszta földön s noha kemény alj volt, mégis végtelenül jól esett. Oh! mert az a föld a biztosság földje volt; úgyis, hogy megmentett a tenger szeszélyeitől, úgyis, hogy az a hely, a hol ledültünk, a szent folyó torkolatának szigete volt, hova a gaz Sakál el nem juthatott. Végtére megvirradt. A rózsaszárnyú Flamingók elhagyták a szárazföldet, hol megháltak. Épen szigetünk partjaira telepedtek, hogy kapaorrukkal kihalászszák a reggeli falatot. Látva, hogy ők honnan jöttek, tudva, hogy hálóhelyeiket sűrűségek képezik, mi arra felé indultunk. Édesvizű tavak mellékére jutottunk. Ittunk. Azután felkerestük a Tamariskusokat. Lakmároztunk. Képzelhetitek, hogyan bámult az ifjú nemzedék, mely először tette meg az útat. Minden új volt előtte. A bohók mindig az Opuntia sűrűségébe vágytak, hol ugyan megjárták volna a sok éles tüskékkel. No, volt is baj velők. A tavak tájára visszatérve, feltaláltuk a szent íbiszek Sejkjét. Ismerte azt már a nagyapám is, olyan öreg. Jól nekikopaszodott arczú, nagytudományos öreg úr, ki tudja a Nilus-tájak minden csinját-binját, mindenütt bátran jár.-kel, mert faját az emberek már akkor is szentté avatták, a mikor még Izisz és Ozirisz istenek uralkodtak a földön; az pedig régen, igen régen volt, annyira régen, hogy — a mint ezt nekünk egyszer egy a fogságból megszökött igen tudós papagály elbeszélte — hogy hát akkor a Libanon legvénebb czédrusa ősapjának a tizedik szépapja talán épen csak csirázott. Vezérfülemülénk tisztelgett az öregnél s megbeszélte vele a Lodoiczea dolgot. Az öreg kinevette, mert hát az a Loúoiczapálma a tengerben nő, s rajta a Griffmadár fészke.