Herman Ottó: Úti rajzok és természeti képek / sajtó alá rendezte Révy Ferencz. Budapest, Méhner Vilmos, [1894]. / Sz.Zs. 1477

Nürnberg

— 29 — többet ért, mint manapság a bírói pecsét, mert akkor annyit jelentett, hogy a tulajdonos nem akarja, hogy valaki benyisson, s ezt az akaratot tiszteletben is tartották. Aztán következett a százfiókos szekrény, a melyből a nagyasszony egy egész kiállítást tudott kiteremteni; a melynek titkos fiókjaiba felgyjütötte az arának szánt kincset, a „gyereknek" szánt titkos segítséget, mely mindig kapóra jött, valahányszor csak az a gyerek megszorult s jött mindig oly gyöngéd szavak kíséretében, a melyek jobban fájtak, mint az „öreg" legkeményebb dorgatóriuma. A keményen megvasalt tulipános ládában a vászonnemű, az igazi vászonnemü, melynek minden darabja otthon készült, csak úgy szorongott. Mennyezetes nyoszolya, bőrrel bevont székek, esztergályozott lábú asztal, pár ódon olajfestésű kép, a vígan ketyegő óra, melynek pondusa

1 oly nagy pergést vitt véghez minden fertálykor — azután a két legkedvesebb hely; a nagyasszony régi karosszéke az ablakfülkében — az ablakdeszkán úgy kézügyben a kötőkosár, mellette az énekes könyv, ezen a kerekszemű, rézkeretű okuláré, a maga helyén szépen körülczérnázva, nehogy megrosdásodva a nagyasszony orrán hagyja a zöld nyomot — a beszélgetés, a jóindulatú korholások helye ! A kályha közelében ismét az „öreg" karosszéke, ott a pipatórium tőszomszédságában; a fogason a vadászfegyver, inszurrekczionális fringia, kovás pisztoly; a pipatoriumhoz mindenféle kampós-bunkós bot támasztva —- a téli esték mesélő helye! A kinek ilyen otthona volt, vissza is vágyott az oda teljes világéletében. Valahol csak hallotta a pondus pergését, lelke előtt termett az otthon; valamely harangnak a szava hasonlított is a régi óra ütéséhez: visszagondolt haza; egy muskátli levél, egy cypruság ráemlékeztette, eszébe hozta az eseményeket, a jó tanácsokat, az örömet, a bút „Felvitte az Isten a dolgát" talán palotában lakott; de 1 Súlya, nehezíkje.