Herman Ottó: Úti rajzok és természeti képek / sajtó alá rendezte Révy Ferencz. Budapest, Méhner Vilmos, [1894]. / Sz.Zs. 1477

Nürnberg

— 28 — Mi is az az „otthon" ? s kinek van az anyagi hajsza mai idejében otthona? de igazi otthona? A magyar Alföld tanyás-gazdájának van otthona abban a viskóban, a melyet telke közepére épített.' Ha kitekint az ablakon, azt látja, a mi az övé; házát úgy rendezi be, háztartását úgy viszi, a mint az egyéni hajlamainak legjobban megfelel, s ez azután az a meleg fészek, a mely az egyéni, ebben a nemzeti jelleget leghívebben őrzi meg. Rag-aszkodik is hozzá nemcsak mindhalálig, hanem nemzedék nemzedék után mindig ugyanazon otthonhoz, ott nincs hurczolkodás. Xagy ritkaságképen városban is akad még egy-egy otthon, egy család lakta ház, építve és í'entartva az „az én házam, az én váram értelmében" ; lakói „különczök" „furcsa emberek" „maradiak" számba mennek a kaszárnyaember szemében. De már mind hiába, nagy dolog az igazi otthon ! Az az ódon ház faragványos s nem préselt diszítményével; ablakán művészies vasrácscsal, tükörtábla helyett ólomba foglalt hatszögü üvegtáblácskák, melyeket az idő szépen szivárványosra mart; gőgös Hortenziák, Fuchsiák és Rhododendronok helyett szerény de illatos „Muskátli, Czyprus és Rezéda." A pitvar, az előszobaféle, az igaz, hogy sötétes, talán komor is; de hiszen épen ez a lényeges előföltétele a szobák lakályosságának, annak a kellemes érzetnek, hogy az ember „otthon van". Hát még a bútorzat, a berendezés! Semmi falusi, semmi huszonkét krajczáros hitványság, a mi van, ha kevés is, az mind valódi; meg van a for mája. meg az értéke, meg az értelme. A faragott pohárszék az igaz, hogy nem kérkedik nagy üvegtáblákkal, nem fitogtatja tartalmát, de az is igaz, hogy a tartalom jó, nemzedékről nemzedékre szálló ereklye — nem zálogházba való A falba mélyített alináriom ajtaja becsületes s ugyancsak czifrára kovácsolt vaspánton jár, lyukas kulcsa nem nyit „Wertheim" lakatot, hanem becsületes lakatot abból az időből, a mikor a lakat még