Herman Ottó: Úti rajzok és természeti képek / sajtó alá rendezte Révy Ferencz. Budapest, Méhner Vilmos, [1894]. / Sz.Zs. 1477

Nürnberg

Nürnberg. Mit is tud a modern kaszárnyaváros embere az igazi, édes otthonról? Semmit! Lakása van ugyan; de otthona, a szó igazi értelmében, az nincsen. Legyen bár házak tulajdonosa vagyis „házi úr", otthona még sincsen, mert lakóival kaszárnya viszonyban van s mihelyt kilép lakása ajtaján, már bele is botlik abba, a mi nem tartozik otthonához, a mi idegen, a mi a másé. Sőt legyen bár a lakásának legbelsejében is. még sincsen „otthon". A modern építkezés követelte tükörüveges nagy ablakon folytonosan betódul a kaszárnyaváros utczai zaja, közéletének képeivel együtt, s így a kaszárnyaváros embere otthonában is félig az utczára van dobva. Rideg próza, mely nem éleszti a kedély melegségét, mely a külső világ' befolyását növeszti a belső világ rovására. Maga a kaszárnyaváros külseje is épen csak külső. Semmi styl az építészetben, legfeljebb cziczoma — az is gipsz vagy legfeljebb terracotta: czopfos symetrika, egyik utcza olyan jellegű, mint a másik, oly unalmas, egyenes vonalban futó, mint a másik, s ha magasból nézzük az egészet, nem az építészet idomainak változatossága, hanem a tűzfal az uralkodó elem. Es hiába való minden beszéd, mert valóban a régiek voltak azok, a kik „otthon" laktak, kiknek otthonaiból határozott jellegű városok alakultak. Az egyes joggal elmondhatta: „az én hazám az én váram"; az összesség elmondotta: „a mi városunk a mi várunk."