Herman Ottó: Úti rajzok és természeti képek / sajtó alá rendezte Révy Ferencz. Budapest, Méhner Vilmos, [1894]. / Sz.Zs. 1477

Adriai képek. - III. A sziklatenger

— 15 — kígyózva hág fölfelé. Mikor teljesen megvirradt, az erdő felső szélét is elhagytuk; de előbb még megpihentünk. Azt mondták, hogy az út fele megvan; így a pihenőn bizony jót fogyasztottunk az italon — meg is adtuk azután az árát. Az erdő a hegy gerincze alatt végződik; a gerincz egy daczos, komor sziklasor; egy hozzáférhetetlen helyen a szikla oldalából egy hatalmas fa nőtt ki, mintegy emlékeül maradt az egykori nagy erdőnek, melyet az ember oktalanul kipusztított — az egek vize azután lemosta a földet, s készen állott a kopár sziklatető. A tetőn egy szorosba jutottunk, mely kopár volt, s egy keveset kanyargott, úgy, hogy a kilátást elzárta Egy útszéli sziklazúgban koczkaalakú, egyszerű emlékkő állott; felirata azt mondta, hogy itt esett el Fracasso, a derék zsandár, ki a postát kisérve, azt harmincz rabló ellen védelmezte — — a posta menekült; de Fracasso száz sebből vérezve meghalt. Tudja az ég, de bizony elkomorodtunk ; a vidám szó mintha kiveszett volna belőlünk Dalmáczia határán állva, ez a kő nem volt biztató bevezetés. Az út egy kis fordulatával egyszerre megnyilt a szoros, a gerincz sziklái, mintha visszaléptek volna, s úgy a mint előre néztünk, Önkénytelenül megállottunk, mert valóban nagyszerű, nyomasztó hatású kép tárúlt fel szemünk előtt. A meddig a szem ellátott, összevissza hányt kőtömeget látott. Egyetlen egy fa, egy tenyérnyi gyep sem enyhített az élettelen, sivár látványon. Es ezek nem voltak azok a sziklák, a melyek bérczet koronáznak, a tájak szépségét emelik; nem volt itt a vadregényesség eleme, mert bármerre tekintett a szem, mindenütt a legridegebb kopárságba ütődött. Azt mondja a dalmát, hogy az ördög haragjában ide hordta a nagy világ minden felesleges kövét; — egy másik azt mondja, hogy az isten teremtéskor elvétette a mértéket, s több követ esi-