Herman Ottó: Úti rajzok és természeti képek / sajtó alá rendezte Révy Ferencz. Budapest, Méhner Vilmos, [1894]. / Sz.Zs. 1477

Adriai képek. - III. A sziklatenger

— 12 — végig az ég boltozatán, dörgés között a szél is rázendített, s pár perez alatt egy szorosba szorítva, teljes rezignáczióval állani kezdtük az egek csatornáinak bőséges vízsugarát; haladni nem lehetett. Négyöt perez múlva már térdig állottunk a vízben, mely sebesen rohant a tenger felé, s melynek csak összefogózva állhattunk ellent. Ezek a déli zivatarok sokkal hevesebbek, mint az éjszakiak, de hamar végződnek; a köves talajon hamar lefoly a víz, úgy hogy a nap első sugarai hamar enyésztik el a zivatar utolsó nyomát is. Mire a nap reánk virradt, a határőrvidék földjét tapostuk. III. A sziklatenger. A goszpichi generális, ki előtt fáradtan elléptettíink, figyelmeztetett arra, hogy igen jókor induljunk, mert Obrovazzo messze van, s jó lesz elérni, mielőtt a dalmát nap kegyetlen heve reánk tüzögetne ; sőt még azt is mondta, hogy jó lesz italról gondoskodni, mert a Velebit déli lejtőjén a víznek híre sincsen. Meg is perdült a dob, harsogott a trombita, oly jókor, hogy a kakasok felriadtak s idő előtt szalasztották ki a hajnalnyító „kakas-szót." Jó előre gondoskodtunk, hogy minden borfogható edény megteljék, félig avval az édeskés, sürü vörös borral, melyet a tengermellék ad, félig vízzel, hogy valami szomjuoltó képessége legyen a voltaképen émelyítő italnak. Csillagfénynél hagytuk el a szakaszházak legutolsóját is ; a völgy szükült, az út hágott. Mire a hajnal hasadozni, a félhomály derengeni kezdett, határozottan hágtunk, csakhamar közepében állottunk egy pompás bükkerdőnek. Óh," te én bükköm! még ma is érzem utórezgését annak az örömnek, a mely a bükkerdő láttára betöltötte szivemet, lelkemet.