Herman Ottó: Úti rajzok és természeti képek / sajtó alá rendezte Révy Ferencz. Budapest, Méhner Vilmos, [1894]. / Sz.Zs. 1477

Adriai képek. - II. Az adriai néptypus

— 9 — A halásznép jellemében a munka jelleme nagyon is érezhető. Hallgatag, komor egy nép, nem csak bátor, hanem vakmerő is, de nem ama nemes ösztönből, mely az igazi férfit hőssé teszi, hanem — többnyire — a szükség vak kezétől vakmerő; innen pedig a kalózság csak egy lépés, a hajótöröttek kifosztása még annyi sem. A halászati időre kiköltöznek, valami alkalmas, odvas, sziklafalhoz fedelet tákolnak, alája eg-y alkotmányt, melyen hálni, holmit elrakni lehet. A sziklától csikarnak tűzhelyet s folytatják rajta kezdetleges szakácsmesterségeiket, melyeket a kozmás, avas olajszag egy félmérföldre is észrevehetővé tesz. Ott élnek egész nyáron át, míg feleségeik őrzik a házat, s ki-kihozogatják hetenkint a szükségeseket. II. Az adriai néptypus. Az a piros - pozsgás, dalos, kaczagó elem, mely a mi falusi népünket oly kedvessé teszi, itt nem terem. Valami melancholikus vonás van mindenben. A nép zárkózott tartózkodó, sőt bizalmatlan, szóval barátságtalan ; s annyira gyűlöli az idegent, hogy a korty vizet is megtagadja tőle. Innen van, hogy az Ádria keleti partján megmaradt olasz telepek valóságos oázisok, s mihelyt falaikat elhagyjuk, durczás szláv elembe ütődünk, mely megtartotta czinczogó guzláját., egyhangú nótáját, noha folytonosan hallja a pesarói hattyú zengését. A Karszt-szerü tájak mindenképen szegények. Lépten-nyomon a kopár mészszikla mered felénk, majd kifehérítve majd mohosán; s ha itt-ott felüti magát a sovány fűnek egy-egy üstöke, ez még kirívóbb színben tünteti föl a pusztaságot. A létért való küzdelem, melyet az ember a természet ellen folytat, talán sehol sem tűnik fel oly teljes ridegségében, mint a Karszt területein.