Herman Ottó: Úti rajzok és természeti képek / sajtó alá rendezte Révy Ferencz. Budapest, Méhner Vilmos, [1894]. / Sz.Zs. 1477

Adriai képek. - I. A tenger

A padrone nagyot nézett rám, a mikor é'zen egy kicsit megütköztem: nem értette, mi lehet ebben rendellenes ? Ez is délkeleti fuvalom volt, az első nyom, mely minél délibb vidékre jutottam, annál nyilvánosabbá, láthatóbbá lett. De igazában, nekem Fiúméban semmi kedvem sem volt a társadalom, a lakott hely fürkészésére, mert a tenger folytonosan csábított, kizárólagosan uralkodott rajtam A part magasabb pontjára hágva, kivált délfelé tévedezett a szem, mert tudta, hogy arra visz az út, és arra széled e folytonosan mozgó kristálytiszta, de tömegében mégis oly sötét víz. Ha csak egy kicsit is lezárogattam a szememet, a tengerről íme nyert, szerzett fogalmam ingerlőleg hatott a képzelő tehetségre: javítani kezdte a régen, hibásan alkotott képeket. Föléledtek még a gyermekszoba emlékei is. Robinson Crusoe, Juan Fernandez szigetével, hűséges Péntekjével, híres monologjával, melyet a neki, akkor, haszontalannak látszó nagy darab arany felett elmondott, kívánva : bár vasat lelt volna, melyből hasznos eszközöket készíthetett volna, és még sok ilyen „volna." Eszembe jutott a gyermekkor sok naiv kérdése: hogy hát milyen nagy a tenger? van-e egy hajó akkora, mint a templom ? vagy csak akkora-e, mint a falu háza ? hol főznek, mit esznek, hol alusznak a hajó emberei ? ha a hajókapitány olyan nagy úr, van-e akkora, mint a tornyunk ? Azután tovább fűződött az eszme-lánczolat. Előállott Columbus emléke, mely szintén a gyermekszoba ragyogó mese- és történet-világából maradt meg a férfi emlékezetében. Es a midőn most a hullám ringott, rajta a piczi hajó háromszögletes vitorlájával úgy lengett, mint a pehely a szeszélyes fuvalom ölén, azt az Öt-hat hangyát pedig, a mely e dióhéj fedélzetén mozgott, emberszámba kellett elfogadni: szinte éreztem, mi hatott Columbusra, a midőn a „föld! föld!" kiáltás