Herman Ottó: Úti rajzok és természeti képek / sajtó alá rendezte Révy Ferencz. Budapest, Méhner Vilmos, [1894]. / Sz.Zs. 1477

Adriai képek. - I. A tenger

— 2 — kát járó gőzhajó gyújtószálnak látszik, s el kell hitetnünk magunkkal, hogy a fel-feltünedező mákszemek halászbárkák. A partok ellapulnak, noha a Karszt sziklahomlokát ők alkotják, s ők őrzik a szárazföld életét A magyar „tengeri hatalom

1' fészke: Fiume azokra a házikókra emlékeztet, a melyeket a karácsonyfa hozogat a „jó gyermekeknek." Cirkvenicza egy kis üstök, Novi egy fehérlő pont: a víztömeggel, annak mozgásával szemben minden letörpül. A látvány megbűvölt, de vonzott is. „Csak a parthoz,a parthoz!" A fáradság elszállott. Fiúméba érve, nem törődtem a házakkal, emberekkel a hegyszámra felhalmozott narancsokkal, mert a tenger kellett nekem. Követtem az apályt, megláboltam a dagályt; néztem a sirály lengő röptét, a melylyel a hullám színét követte. „Gyermekéveim legszebb álma —- sok szép tengeri csiga! — beteljesedett;" markolhattam belőlök, a mennyi csak tetszett. A szakadó est is ott talált. Az örök tükörben néztem a csillagokat, mint ringott és czikázott fényök a hullámokon; és néztem az éji halászok sajkatüzét, a tenger e pásztortüzeit, melyeknek fénye mint egy tüzkigyó futott végig a tükröző vizeken. Ez tenger volt, de még nem az az igazi, mely a látóhatárral ölelkezik; mely, a mikor csak lélekzik, oly csábító, de mikor haragos, oly rettenesen szép. A „La Fiumára" táján már nem csak éghajlat, hanem társadalom szerint is érezhető dél-keleti áramlatok legyintik — néha épen megfúvják — az északnyugoti czivilizáczió gyermekét, s ezt ott Fiumében, mint kikötő városban kétszeresen is megérezzük. Furcsa bogpontja a nyelveknek, s így az emberfajtáknak is. Tasso csengő nyelve az uralkodó; mellette burjánzik a délszláv tájszólások egész zagyvaléka: szlovén, illyr, horvát, slavon, morlák s ki tudja még hány, hasítja e kikötő levegőjét. A franczia és angol, albán, görög, török — ritkán bár, de néha mégis tunisi és maroccói — elem bepillant a Quarneróba