Herman Ottó: Úti rajzok és természeti képek / sajtó alá rendezte Révy Ferencz. Budapest, Méhner Vilmos, [1894]. / Sz.Zs. 1477

Az én édes anyám

— 114 — — No, mindjárt, mindjárt kis madaram! Elindultak kettecskén; elől édesanyám, utána a kis fürj. Úgy, a mint édes anyám hadi positurában megállott s czélozta a legyet, a fürj is megállott s várta az eredményt. A földre dobott legyeket szépen fölszedegette. Mikor azután végig járták a szobákat, odaszólt édes anyám: — No, meg van ! Erre az a kis madár fölkereste a padlón azt a helyet, mely verőfényes volt, ott berzengette, tatarozta tollazatát, sütkérezett. Nagyon szép egy kép volt ám ez. Hát még alkonyat táján, gyertyagyújtás előtt! Maga köré gyűjtötte leányait; én az asztal alá bújtam, apámuram pedig rágyújtott a nagy tajtékpipára. Járta az Óperencziákon-tuli szebbnél-szebb mese. az öreg királyról, három fiáról, a legifjabbikról, kit butának néztek; de hát ő volt a szép, a jó, az okos, mert ő szánta meg a szemétdombra kicsapott nyüves csikót, megabrakolta azt égő parázszsal, a mitől az a csikó táltos lett és vitte, vitte a királyfit, tövébe annak az üveghegynek, a melynek tetején a hétfejű sárkány kastélya épült, benne élt az elbűvölt királyleány, disznófejű teve képében, a hegy tövében pedig szomjan vonaglott egy szeg'ény lúd, a jó királyfi megszánta s megitatta, ez a lúd azután lúdtalpat rakott a királyfi csizmája alá, hogy ez azután könynyen fölsétált a hegy tetejére, — persze, hogy megölte a hétfejű sárkányt, mire a disznófejű tevéből gyönyörű királykisasszony lett, azután milyen lakodalmat csaptak azok, hetedhét országra szólót és — most is élnek, ha meg nem haltak. . . Óh te én jóságos édesanyám I Vége szakadt a mesélésnek, másra tért a gondolatja. -- Atyusom, lelkem, szörnyű időket élünk! — Holnaptól fogva a kávé egy garassal, a hús két krajczárral drágább lesz, éhen kell vesznünk! És vetted észre, hogy a gyerek csizmája már megint lyukas,