Herman Ottó: Úti rajzok és természeti képek / sajtó alá rendezte Révy Ferencz. Budapest, Méhner Vilmos, [1894]. / Sz.Zs. 1477
A diphteritis.
A diphteritis. Nem mondom meg az okát, de megvallom, hogy sokszor erőt vesz rajtam az undorodás — és ekkor mennem kell. A szemenszedett önzés főfészkei, a nagy városok — Budapest is — kiállhatatlanokká lesznek előttem ; embertársamon csak a gyarlóságot, a rossz tulajdont veszem észre, elfog az embergyülölet, érzem azt mások s önmagam iránt is; semmivel sem elégszem meg, teher vagyok másnak s önmagamnak is; undorodom, gyűlölködöm — és ekkor mennem kell. Ilyenkor fürdőre megyek, az én fürdőmre. Ez nem Ostende, sem Baden-Baden sem Tátra, — sem Balaton-Füred. Óh nem! az én fürdőm ezeknél sokkal szebb, s mi több, a gyógyulás biztos benne. Kiveszi az a szív, a lélek, kivált pedig a kedély minden baját; oly erős a hatása, hogy a haj őszülése megakad, a fanyarság redői elsimulnak, az ajak újból megtanulja a mosolygást s a rideg tekintetű szemmel fürdőm varázsereje valóságos csodát művel, mert ez a szem újból látja a szépet, a jót, az igazat. És a mikor mindez megtörtént, akkor önkényt, minden rábeszélés nélkül megnyílik a szív s beköltözik az emberszeretet melege. Ez bűvös erejével az élettől való elundorodást életkedvvé varázsolja, s ekkor visszatérhetek az önzés, gyarlóság és romlottság főfészkeibe : fürdőmből oly vértet hozok, a melylyel ellentállhatok a roszkedv támadásainak — igaz, hogy csak egy darabig. Mert hát fog e vérten a hétköznapiság rozsdája, marja, eszi, darabonként leperegteti az életút poharába. De ott a fürdőm, fölkeresem ismét s meggyógyulva uj vértet szerzek-