Hanvay Zoltán: Sport-szilánkok a vadászat-természetrajz és vizslászat köréből. / Budapest, Grill Károly, 1891. / Sz.Zs. 1435

2. Vadászat. - VII. A hetes szám elvégre is szerencsés volt

67 lasz, az eredmény pedig az, hogy fél négy órakor ugyanazon pontra értünk, hol fél háromkor az erdőbe bementünk. Ekkor, bizva helyösmeretemben s megemlékezve az erdész mondásáról, magam mentem előre. Egy helyen vezetőm megránt, mutat egy fára s mindig hajtja a „ten szmerek"-et. En nem értem, de úgy combinálom, hogv tegnap a kakas ezen a fán dürgött; tótomat lenyomom a földre, magam pedig indulok egy vakuton lefele. S ime csakugyan hallom, mintha két száraz galyat súrolnának össze, mig azután v ilágos lesz a kappogás. Minden óvatossági szabályt megtartva szököm lefelé, s észreveszem, hogy a kakas az úttól balra bent dürög. Tovább menve még, egyszerre egy jegeskövön a lábam kisiklik, én egy fenyőgalyba kapaszkodom, ez elrecscsen s én szerencsésen beesem ballábammal egy hófúvásba, ülőrészemmel a jeges kőre jutván éppen. Szerencsére mindez oly gyorsan ment, hogv a kakas trilógiája még nem ért véget. Hasznom belőle annyi volt, hogy vérem annyira lehűlt, hogy akár egy sódarra, akár a siketfajdra gondolnom egy volt. Már láttam a nemes vadat kezemben s kinéztem egy rést, hol beszököm. A sors másként rendelte. A nap feljött — egy átkozott tyúk elkotyogta magát s az én kakasom .... elröpült, én csak a negyedik fenyőt láttam imbolyogni. Másnap a nagyérdemű Szentványi Károly mondván el búcsúbeszédjét Jolsván; deputátióba kellett mennem ; mi lett a kakasbúi? nem tudom. Ha ama brutális tót, ki 70 évig járta e hegyeket velem el nem téved ! Ő már régen a mennyei tereken dürög ; de a mint azolta meghallottam csakugyan igazam volt, hogy ő, még pedig veszedelmes orvvadász volt. Bocsássa meg neki az ég. 1874-ben Blásy bácsi sürgönyöz: „öt kakas áll rendelkezésére". Én vissza „nem vagyok Raubschütz — megelégszem egygyel — indulok". A jö öreg már Kassán várt, s még az nap felmentünk Schmeckszre. Még akkor Tátrafüred e szerény nevet viselte, nem öltötte még fel mai nagyvárosi képét, mely engem éppen nem ragad el. Estve obligát szalonkales a Räuberstein piateauján. Kényelmetlen, nyomasztó csend mindenfelé. A szalonkák némán húznak s az erdő minden énekese hallgat. Rossz jel, biztos előpostája e nyugalom a kitörő viharnak. Egy órakor jön Spitzkopf: „gneidiger Harr, steins 5*