Hanvay Zoltán: Sport-szilánkok a vadászat-természetrajz és vizslászat köréből. / Budapest, Grill Károly, 1891. / Sz.Zs. 1435

2. Vadászat. - VII. A hetes szám elvégre is szerencsés volt

66 Utána való évben ismét oda mentem. Kezdett már akkor a völgy társadalmilag uj képet ölteni. Marton Rudolf bement Rima-Szombatba törvényszéki elnöknek; Szontágh Boldizsár (Csetneki, kinek a magyar vadászpublicum annyi élvezettel tartozik gyönyörű czikkeiért hálával) — Dobsinára készülőben ; az öreg Martini bácsi jobb hazába költözött; Heintz Frigyes és Hornbacher, e pompás vadászczimborák más vidékre költöztek. Hol oly élénk és kedves volt az élet, hol a Pálnapi csetneki bálokon oly vigan mulatott a megye ifjúsága, hol oly vigan szólt a vadászkürt s csengett a barátság pohara; ma siri csend honol. Sic transit gloria mundi. Vagy talán csak a félszázad nyomása láttat e sorok Írójával sötétebb képeket ? Lehet, hogy úgy van. Csetneki barátom azon örömhírrel lepett meg „biztos a kakas". Igen, bizonyitá a főerdész, de mindennap lejebb dürög a völgy felé. Két órakor indultam a Bikarszki Sztádló felé, Ki jön velem ? kérdém. Csetneki barátom reá mutat egy ránczos pofájú bocskoros magyarra, kit csudálatosan Paszternáknak hitták. En ezt ételnek sem állhatom ki ; azonfelül az öregnek átkozottúl ravasz pofája volt. Én azon aggodalmamat közlöm Csetneki barátommal, hogy e jó panye orvvadász. Bódi egyet nevet, s igyekszik megnyugtatni. Én kedveért elhiszem az ellenkezőt; de mégis kérdem: „mit adnának a jolsvai Basikok egy siketfajdért?" Két forintot, volt a válasz. Én Ígértem Paszternák úrnak ötöt, ha csak annyira vezet is, hogy a kakas kappogását meghallom. De uram fia! ő bámul, s kisül, hogy egy szót sem tud magyarúl. Én meg nem tótul. No gondolom! most már jól vagyunk ! Elindulok zöldségnevü protectorommal. Csodálatos rossz az én emlékezőtehetségem nevekre s arczokra. Annál kitűnőbb helyi emlékező tehetségem. Hol egyszer jártam, el nem tévedek. Sót sok hely, hol soha sem voltam, úgy tűnik fel előttem, mintha már jártam volna ott. Nem hiszem a lélekvándorlást; de ha ez áll, úgy azt kell hinnem, hogy valaha tökéletlenebb alakban kopó voltam, s innen ered az emiitettem jelenség. — Ijedve veszem észre, hogy eltévedtünk. Váltig magyarázgatom ezt Szwatopluk barátomnak, ez csak bámul, mig végre nagy kinnal kinyögöm „nye dobre igyes". Dobre, volt a buta vá-