Hanvay Zoltán: Az angol vizsla és ezzel összekötve a fajbeli tiszta tenyésztés / írta Kynophil. Budapest, Eggenberger, 1883. / Sz.Zs. 1482

III. A vadjelzés ösztöne

32 A mennyire tudhatjuk, a spaniel, melytől a setter ered — volt azon ebfaj, mely madarakra legelébb használtatott. Ennek oka az ő testalkotásában rejlett, mely igen alkalmassá tette őt a háló elé. — Midőn azonban a vadászat, különösen a lőfegyverek föltalálása után, más alakot öltött, a spaniel megszűnt elég erős lenni arra, hogy a kivánalmaknak megfelelhessen. így fordúltak a rövidszőrű ebhez, (hound) melynek óriási szimatérzékét már régen ismerték. Csak ekkor tünt ki a fennálló jelzés óriás előnye, mert az eb állotta a madarakat s ennek ivadéka: a pointer ma is fennállva jelez. A pointer és setter a két fajnak teljesen és helyesen megillető elnevezése, a szerint, a mint az eredetileg külön czélra neveltetett. A spánielből eredt eb lett a setter, mivel lelapult (to set) a houndból nevelt a pointer, mivel állva jelzett (point). A régi és kezdetleges vadásznyelv kétségtelenül megelégedett volna egy közös elnevezéssel mindkét fajnál, ha a különböző elnevezésnek a faj physicai alkatán kivűl más fontosabb létoka nem lett volna. A setter, mint említettük, a spánielből a válogatott egyedek felhasználásával neveltetett akkor, midőn a változott viszonyok erősebb testalkatot igényeltek. Ezért némileg a settert ősétől eltérő jellegekkel látjuk, kivévén általánosságban a jelzés változatosságát, mivel őse elhanyagoltatván, elfelejtette ősi jellegét, s 'midőn újra kegybe jutott az új nevelés, őt (a spánielt) vadfölverővé (stöberer) tette. A jelzést néha oly egyedeknél is föltaláljuk, melyeknek a pointerekkel vagy a setterekkel semmi közük sincsen.