Hanvay Zoltán: Az angol vizsla és ezzel összekötve a fajbeli tiszta tenyésztés / írta Kynophil. Budapest, Eggenberger, 1883. / Sz.Zs. 1482

II. Az ebek agyvelőképességei

— 27 — tárnunk azt: mit nyerünk vagy vesztünk a beltenyésztés által s mily fokig szabad e téren is mennünk. (Ez azután áll nemcsak az ebekre, de mindenféle más állatra is. Közlő.) Okadatolást kívánunk ma már minden javaslatra s főkép elkerűlhetlen szükség ez vadászebeinkre nézve, melyeknek becse nemcsak értelmi képességeikben, de föképen az orrban áll.« Fentebbi igen talpraesett czikk az értelmi képességgel foglalkozván, azt biszi e könyv irója, bogy ez seliol nem nyilatkozik jobban, mint midőn rendkívüli körülmények között hirtelen kell határozni. Ha igazam van e tétel ilyetén fölállításában, úgy saját tapasztalásomból mondok el egy esetet, mely már semmi szín alatt nem a tanítás által fejlesztett, de az önkéntes (spontan), mondhatnám, fajilag veleszületett combinativ értelem, ismét mondhatnám: itélőtehetség csalhatlan bizonyítéka az ebben, s mely semmikép nem vezethető vissza arra, mire a fejlettebb mai tudomány, mint exclusiv sajátságra, úgy sem ad semmit: az úgynevezett ösztönre. Yelem történt; így a garantiát nevem képezi, mit csaknem rendkívülisége miatt, nehogy Jägerlatein legyen a neve — mely nyelvet absolút nem ösmerem — kénytelen vagyok megjegyezni. Yolt nekem évek előtt egy Pique nevű pedigreetlen, de csalhatlanúl sok angol vért magában hordó fekete rövidszőrű vizslám. Ez kölyök korában con amore hajtott a kópékkal, míg tulajdonosa, szüksége lévén reá, elővette, s a kopókkal hajtott kutyából pár nap alatt teljes s kizárólagos vizslát regenerált vissza, mi urának s Piquenek egyenlői dicséretére válik.