Hanvay Zoltán: Az angol vizsla és ezzel összekötve a fajbeli tiszta tenyésztés / írta Kynophil. Budapest, Eggenberger, 1883. / Sz.Zs. 1482
II. Az ebek agyvelőképességei
— 28 — Midőn Pique elöregedett, bátyám nekem tett vele kedves ajándékot. Pique angol vérénél fogva távol keresett; de valahányszor a kukoriczában vadat lelt, szépen ott hagyta, •eljött értem, s reá vezetett. Ez azonban mind semmi; más is megtette s erre az ebet rá is lehet tanítani. Egy deczemberi napon — még akkor fiatal legény voltam, s nem annyira a szép, mint importáns lövésekben telt kedvem, kimentem vadászommal a Sajóra kacsázni. Nem lelvén kacsát, legényemet ott hagyva, hazafelé fordúltam. Az Ipolnok patakja mellett, az úttól távol a hóból látom a foglyok fejét kiülni. Körűijárom s duplázásomra öt lesz az áldozat. Kettő meghalva, három szárnyalva,. Pique elhozza a két holtat. Ezzel leül, rám néz máihomályos szemeivel, s nem birom ugyan felfogni, mit akar, de — ne nevess t. olvasó — világosan látom, hogy combinál. Azzal Pique, míg én mereven várom, mi lesz most — •elmegy. Elhozza az első élő foglyot, elviszi a befagyott patakhoz — odaüti fejét s midőn látja, hogy nem mozdúl, elmegy a másodikért, és ezzel ugyanúgy bánva el, a harmadikért, ismételve ezzel is ugyanazt. Most már megértettem őt, s világosan fölfogtam okos eombinátióját. Az öregben összeütközésbe jött a kötelességérzet és a maga iránti önzés. Oígy gondolkozott: »ha hirtelen el nem bánok e három láboló fogolylval? jaj a nagy hóban vén lábamnak ; ha agyonnyomom ? ez nemcsak ellenkezik nevelésemmel, de jaj a hátamnak is pogány uramtól.«