Habsburg Rudolf: Utazás a Keleten (Budapest, 1883)
I. Kötet - II. Rész. (Megérkezés Alexandriába. Egy nap Alexandriában. Utazás Kairóban. Megérkezés Kairóba. Négy nap Kairóban)
35 úton a halom tövében. Legelőször fekete kecskenyájak jöttek lefúggő fülekkel, azután tevék, egyik a másik után; zajongó pásztoraik kiséretében éjjeli szállásuk felé tartottak ; ezt nemsokára temetés követte. A koporsót, tulajdonképen egy posztóval letakart fedél nélküli fa-ládát,, néhány férfi vitte; a fej oldalon látható, fából metszett turbán arról tanúskodott, hogy egy férfi tért az örök nyugalomra. Számos sirató nő vette táncolva, kezeit tördelve és jajveszékelve a koporsót körül; hosszú sorban követték lassan és imádkozva az emberek ; az egész nagyon sajátságos képet mutatott. Néhány kerüléssel a régi, most már teljesen céltalan várfalnak »Porte de Moharrem Bey« kapun át, ismét a város belsejébe jutottunk. Az esteli órákban még élénkebb az élet az utcákon, mint napközben, a lárma, a végtelen zaj feltűnő ellentétet képez a természetben uralgó éjjeli csenddel. A nagy kereskedések még mind ki valának világítva s a kávéházak nyitva voltak. Az európai negyedben vagy görög, vagy francia, vagy olasz feliratok vannak. Az éj már tökéletesen beállott, midőn a Miramár fedélzetére értünk. Az ebédhez Saurma báró, a német főkonzul is eljött, aki ezután gyakran csatlakozott utazó társaságunkhoz, s akinek, különösen a vadászatot illetőleg, nagyon sok szívességért tartozunk köszönettel. Tizenkilencedikének reggelén jó hosszú időre búcsúztunk el Miramártól; az alkirálynak egy dísz-csolnaka szállított a szárazföldre. E különös jármű egészen keletiesen volt berendezve, a feltűnően öltözött tengerészek ép úgy 3*