Fónagy József: A vizsla idomítása , függeléke a beteg ebek gyógykezelése / Budapest, Athenaeum, 1893. / Sz.Zs. 1480

Rossz orr

Az elrontott vizslának liibái stb. 83 fektessük le a síppal s azon legyünk, hogy a vad kitörésénél az eh rögtön feküdjék. Ezt megpróbálhatjuk egy, esetleg két hétig is, Ha mind ez időn keresztül nem állaná meg a vadat, vagyis nem érezné meg a szimatot, az orra van elromolva! De ha ebem kedves volt, várok vele még 1—2 hetet; ha ekkor is csak olyan, mint volt, akkor várok a jövő tavaszig és ha akkor sem érezné meg a vad szimatját, bizonyos, hogy szagló szerve hibás; s ezen segíteni teljes lehetetlen! Ha ebünk a lelőtt vadat nem találná meg, nem kell az ebre mindjárt kedvezőtlen Ítéletet mondani! A lelőtt vad, ha ki van hűlve, már nem ad oly erős szimatot, mint az élő, de meg a jó apporteurek csak azok az ebek, a melyek lent keresnek. Ezek a lelőtt vad mellett elmenve, annak szagát könnyen az orrukba veszik, de aztán az ilyen ebek nem hordván fenn az orrukat, nem is találják meg oly könnyen az élő vadat. Ha tehát ebünk magasan keres, mindjárt az elsőmásodik mezőnyben nem lehet tőle kívánni, hogy az élő vadra fent, a lelőtt vadra pedig lent keressen, mert természetében fekszik, hogy orrát magasan tartsa. Csak a gyakorlat mellett és a lelőtt vadnak kerestetésénél folyton lefelé mutatva fogja az el) megtanulni, hogy a lelőtt vadat már nem fent, de lent kell keresnie. Az eb számára jó foglyot vagy más vada lőni, hogy annak szagával megösmerkedjék, mert, ha szagolgatja, bolházza stb. megismerkedik vele. Dicsérgessük meg ilyenkor s tegyünk egy ujabb próbát a vadkeresésben és valószínű, hogy ha az orra nincsen elromolva, miután a lelőtt foglyokat és azok szagát már megismerte, az élőket is örömest szimatolja.