Fónagy József: A vizsla idomítása , függeléke a beteg ebek gyógykezelése / Budapest, Athenaeum, 1893. / Sz.Zs. 1480

A vizslával való vadászat, a vizsla vezetése

A vizslával való vadászat 63 A szegény állatot aztán visszahívja, hátra kényszeríti és vadat persze nem talál az általa annyira jónak képzelt helyen! Tovább menve, az ebet előre küldi, hátha majd az talál valamit! De amint a szegény állat örömében kiugrik, mindjárt fölröppent egy csapat foglyot, ekkor aztán persze, hogy »az átkozott rossz dög az oka!« hiszen nincsen ennek orra! »Zurück nyomorult!« Elkezdi szidni és lamentál, hogy hát minek is eresztette előre! Milyen jól gondolta volt, hogy ne ereszsze előre; tessék, ha még 100 lépést megy, azóta már 2—3, esetleg egy szerencsés duplára több fogoly is díszíthette volna tarisznyáját; de ez a rossz dög volt az oka mindennek és akkor rúg egyet rajta, »Pfuj du Mistfich« stb. szavakkal traktálja. A szegény állat lefekszik, a hátára fordul, lába közé veszi a farkát, s el nem tudja képzelni, hogy szegény gazdáját tulajdonképen mi is lelhette? Ilyen módon jól ellátja ebét, aztán felszabadítja, s egy ideig mindig vissza parancsolja, de látván, hogy így semmire sem megy, előre bocsátja. A szegény eb örömmel szalad előre, s lihegve szalad vissza gazdájához, mintegy megköszönendő a hozzávaló fényes szívességet, a vadász azonban ezt nem hogy jó néven venné, de ellenkezőleg igen haragszik, s a visszajövő ebhez még hozzá is rúg, szóval nem adná semennyiért, ha már egy fogoly lógna az aggatékon, mert hogy az eddig meg nem történt, annak ez a rongy dög az oka! No de nem is kap aztán egy jó szót se tőle! így telik el az egész délután, a vadász haza megy vad nélkül. Hazaérve, boszankodik a tapasztaltakon, még egyet rúg vizsláján, s káromkodva ott