Fónagy József: A vizsla idomítása , függeléke a beteg ebek gyógykezelése / Budapest, Athenaeum, 1893. / Sz.Zs. 1480

Az idomítás

Az idomítás 28 mány az, a mit vizslánktól kívánhatunk a mezőre való kivitele előtt. Nem tudom azonban eléggé mindenkinek figyelmébe ajánlani a szelíd jó bánásmódot! Ha az eb félénk, a különben is ideges természetű finomabb ebbel semmire sem lehet menni, nem lehet vele boldogulni. Az ebnek mindig bizalommal, szeretettel, ragaszkodással kell viseltetni idomítója iránt, ha ez érzések nincsenek meg, az ebbel nem lehet megértetni semmit, s azt könnyen, eleganciával vezetni nem lehet. És nincs csúnyább dolog annál, mint mikor az eb féltében mindent össze piszkol! Óvakodjunk az agyondresirozástól! Egy-egy ebbel nem szabad sokáig, de sohat kell vele foglalkozni. Mert úgy a tanító mint a tanuló is a türelmét igen könnyen elveszíti, és a tanító czélt nem ér! Az eddig felsoroltaknak helyes megtanítása s ezeknek tudása után kiviszszük ebünket a mezőre, s hogy ott mi módon járunk el vele — azt majd az alábbiakban, illő helyen fogom előadni. Az aportirozás. Ha az eb aportirozik, az igen kellemes dolog a vadászra nézve, de ha ebünk nem aportirozik, még azért elítélnünk nem szabad! Ne tisztán az aportirozást tanítsuk meg ebünknek. Az ebnek nem is az a legfőbb kötelessége, amint azt nagyon sokan hiszik, hanem az a nemes hivatása, hogy a vadat kerítse fegyver végére minél jobban! Olyan eb, melylyel mindent aportiroztatunk, sokkal hamarabb romlik el és inkább hajlandó nyúl és más vad után beugrani, mint az olyan eb, melylyel nem aportiroztatunk. De mert majdnem minden vadásznak kedves és legtöbb esetben szükséges is, hogy vizslája