Fónagy József: A vizsla idomítása , függeléke a beteg ebek gyógykezelése / Budapest, Athenaeum, 1893. / Sz.Zs. 1480

A vad jelzése de meg nem állása

Az elrontott vizslának liibái stb. 123 megtette, bocsássuk keresésre, épen úgy, mint a vad nélküli helyen. Vigyázzunk azonban arra. hogy ebünk a síphang körén kiviil ki ne menjen, mert ez esetben persze hasztalan lenne minden fáradságunk. Ha az eb túlmenne a határon, fektessük le és indítsuk más irányba, ha azonban nyugodtan és nem nagy messzeségben keres, akkor ne szóljunk hozzá, hagyjuk tovább keresni. Eddig bizonyára megfigyeltük már ebünket, s tudjuk, hogy minő a magaviselete, ha vad van előtte ? Az eb ilyenkor ugyanis vagy megnyúlik vagy lejebb hasal, vagy megvágja fejét jobbra-balra, farkát kimereszti egyenesre stb. egyiknek ez. másiknak anmz lévén a szokása. Ha tehát észreveszszük ebünkön, hogy vadat jelez, de azért tovább megy a vadra, az első jelzésnél azonnal fújjunk bele a sípba és siessünk hozzá. Hozzáérve, simítsuk meg és »tovább« stb. szavakkal biztassuk, az előbbre való menetelre. Az eb ha gyorsan menne előre, pisszentéssel csillapítsuk tüzét, ha nem állana meg, ismét fektessük le; ha pedig megáll, dicsérjük meg, simítsuk meg, »úgy,« »jól van« stb. szavak használata mellett, s most lépjünk óvatosan a vad felé, de úgy, hogy a vad szimatját ne zavarjuk, ha megzavarnék oldalt kerüljük ki, ebünkre azonban folyton figyeljünk, s folyton intésre legyen készen jobb kezünk mutató ujja, melyet mellünk magasságában kell tartanunk és azzal gyengén fenyegessük meg. Ha az eb álló helyzetéből megmozdulna, pisszentéssel figyelmeztessük a további állásra, és ha pláne a vadba akarna szaladni azonnal fektessük le, lépjünk hozzá, ismét figyelmeztessük a csendes magaviseletre, aztán simítsuk meg és ismét induljunk tovább mint elébb a vad ki verésére. Ha az eb nyugodtan viseli magát, a