Fónagy József: A vizsla idomítása , függeléke a beteg ebek gyógykezelése / Budapest, Athenaeum, 1893. / Sz.Zs. 1480

A vad jelzése de meg nem állása

124 Fónagy : A vizslaiclomítás vadat kiverjük, ebünket pedig, hozzámenve, megdicsérjük és felszabadítjuk. Ha az eb nem akarja az előtte levő vadat megállani és csak folyton húz reá, akkor is, mikor mellette vagyunk, a lefektetésből ne szabadítsuk fel, hanem hagyjuk fekve és az ismert módon menjünk a vad kiverésére, de menet közben folyton fekvő ebünkre vigyázzunk és intsük a nyugodt fekvésre. Ha a vadat kivertük. menjünk a fekvő ebhez, ezt nyugodt magaviseletéért dicsérjük meg, ha nyugtalan volt, nagyon természetes, úgy a fekvésre, mint a nyugodtságra figyelmeztetjük. Az olyan ebnél, mely a vadat bekeríti, az eljárás ugyanaz, mint amit leirtunk. Ha az eb vadnélküli helyen sípra nyugodtan fekszik, kivihetjük vadas helyre. Ha az eb jelzi a vadat, lefektetjük, és hozzámenve megsímitjuk, és felszabadítjuk. Az eb legtöbb esetben nem fog a vadra egyenesen reá menni, hanem majdnem meglapulva, fejét mindig a vad felé tartva, mintha az oda lenne kötve, erős trapban előbb nagyot, később mindig kisebb kört csinál. Ezen munkájában azonban, ha az eb kommandóra fekszik, akkor akadályozhatjuk meg, a mikor tetszik. Az ebbel, ha felszabadítjuk, s az a vadra menne egyenesen, úgy járunk el, mint előbb; ha pedig kört csinál, engedjünk neki félkört, vagy negyedkört csinálni, mi pedig beljebb megyünk a kör középpontja felé, hol a vad lenni szokott. Ha az eb felkelne, megengedhetjük neki, és megfigyeljük, hogy mit szándékozik csinálni. Ha mozdulata tervünkkel megegyezik, akkor engedjük őtet tovább munkálkodni; ha magaviseletét nem találjuk helyesnek, ismét lefektetjük, magunk pedig tovább megyünk a vad kiverésére, mi, ha megtörtént megfigyeljük, hogy az eb fekszik-e;