Fónagy József: A vizsla idomítása , függeléke a beteg ebek gyógykezelése / Budapest, Athenaeum, 1893. / Sz.Zs. 1480

Kommandó nélkül apportirozás

Az elrontott vizslának liibái stb. 113 Ezen hiba az ebnél onnan származhatik, hogy midőn ebünket az apportírozásba bevezettük, nem tartottuk meg azon szabályt, hogy az ebet csak addig szabad a leggyorsabban beugorni hagyni a lelőtt vad apportírozására, míg látjuk, hogy most már tökéletesen és kedvvel, szilárdan apportiroz. Ha itt, midőn már meg vagyunk ebünk szilárd apportirozásától győződve, nem vetünk határt, hanem engedjük ebünket tovább is kommandó nélkül apportirozni, nagyon természetes, hogy ebünk reá fog szokni, hogy a vad esése őt fölszabadítja a lövés utáni fekvéstől és mindig kommandó nélkül fog apportitozni. Ha pedig jó ebünk van, mely a lövés után kötelességét megteszi és lefekszik, és ha féltjük lelőtt vadunkat, úgy hogy esése után magunk is utána nyulunk és folytonosan apportot kiabálva, versenyt szaladunk ebünkkel, míg vagy az, vagy magunk meg nem találáltuk, persze hogy a legjobb vizsla is a legszebben fog kommandó nélkül apportirozni. A vadászok nagy része (csak a pecsenyejágerek) annyira megfeledkeznek ebükről, de még az illendőségről is, hogy képesek magukat egy vad birásáért az efféle magaviselettel még ki is nevettetni, a mi bizony nem annyira nevetséges, mint inkább borzasztó dolog. Ha ebünk kommandó nélkül megy az apport után, azt következő képen javítsuk: Az eb, mely kommandó nélkül apportirozik, a legtöbb esetben már a lövést is megugorja, tehát úgy járjunk el, mint a lövésre való beugrásnál megírtam. Tanítsuk meg ebünket mindenekelőtt a lövésre való fekvésre; ha ezzel rendben van az eb, vigyük vadas területre s az első vadnál, amit megállott, figyeljük meg magaviseletét és ne lőjjünk a vadra, de fektessük