Egervári Gyula (szerk.): Vadászati ügyekben hozott Kormány-rendeletek, határozatok, döntvények és szakvélemények gyűjteménye 2. rész. / Budapest, Károlyi György, 1897. / Sz.Zs. 1444/2

III. Az ebekről

- 53/ Kóbor eb lelövéséböl eredő kártérítési ügy. IJ40- Biliéti jbg. — Felperes keresetét arra alapítja, hogy a saját nyáját őrzött tulajdonát képezett kutyáját, alp. a nyáj mellett minden ok nélkül agyon lővén, ez által neki 60 frt kárt okozott. Azonban a felperes által nem kifogásolt, hivatalból pedig nem aggályozható W. N. és S. G. classikus tanuknak esküvel is erősített, saját közvetlen tudomásukon alapuló világos és határozott vallomása által, az 1886. évi 54. t.-cz. 180. §-hoz képest, teljes bizonyító erejüleg igazolva lett, mikép felperesnek kutyája nem a nyájat őrizte, nem is e mellett, vagy ennek közelében és felügyelete alatt volt, hanem az alperes bérelt területén gazdátlanul kóborolt. Már pedig az 1883. évi XX. t.-cz. 16. §-a szerint, a nyájőrző ebeket, a nyájőrzők is csak azon feltétel alatt bocsáthatják idegen vadászterületre, ha maguk is jelen vannak. Ezt minden kétségen felül visszatükrözi a hivatkozott törvény §-ban előforduló «bocsátani» szó, mely feltételezi, hogy a bocsátás megtörténjék (bocsátás alatt ugyanis csak azt lehet és kell érteni, hogy a más vadászati területre lépés, a nyájőrzők által következzék — megengedés utján — be). Ott pedig, hol a nyájőr jelen nincs, nem követhet el bocsátást», mert akkor a nyáj-eb nem «bocsáttatik idegen vadászati területre, hanem minden bocsátás nélkül, önként és akadálytalanul, természeti ösztönéből megy oda. A nyájőrzők távollétében, alperesnek vadászterületére minden felügyelet nélkül és gazdátlanul kóborló nyáj-ebeket tehát, nem védi az idézett törvényszakasz s igy felperesnek juhászkutyáját méltán tekintette kóbor ebnek, mely pedig az 1883. évi XX. t.-cz. 14. §-a értelmében, általa elpusztítható volt, annál inkább is, mert a kérdéses kutya őt, illetve kutyáját megtámadandó is volt. A káresetnek tehát mi alapja sem lévén, felperest azzal elutasítani kellett. Bp. tábla: Habár a per adatai szerint, alperes a kérdéses kutyát, mely nehezékkel is el volt látva, nem vadászat közben, a vadállomány megóvása, avagy egyéni biztonság tekintetéből lőtte agyon, sőt a tanú vallomásokban jelzett mellékkörülményekből, alperes azon állításának valószínűsége sem támogattatik, hogy a kutya szükségképen kóborlónak volt tartandó, a mennyiben a tény elkövetése helyétől bizonyos távolságban pásztor által juhnyáj őriztetett; minthogy azonban más részről az is kétségtelen, hogy a kutya akkor, mikor agyonlövetett, nem a nyáj mellett s a pásztor felügyelete alatt tartózkodott s igy az állítólagos kárra a gondos őrizet hiánya is szolgáltatott alkalmat s minthogy egyébként is a per során az sem lett felderítve, hogy a helyi viszonyokhoz képest ily kutya egyáltalában értékkel birhat, ennek hiányában pedig, becslő eskü sem alkalmazható, az első bíróság ítélete ezen okból helybenhagyandó volt.