Egervári Gyula (szerk.): Vadászati ügyekben hozott Kormány-rendeletek, határozatok, döntvények és szakvélemények gyűjteménye 2. rész. / Budapest, Károlyi György, 1897. / Sz.Zs. 1444/2

II. Az erdő-, mező- és vadőrökről. – Vasúti őrök fegyvertartása. – Erdőőri szakiskolák növendékeinek vadászati adómentessége. – Vadőri vizsga

A magánosok által tartott mezőőrök & fegyverviselés tekintetében ugyanazon szabályok alá esnek, mint a községiek. A m. kir. földmivelésügyi miniszter 1896. évi 63845. számú határozata, — N. vármegye alispánjához. — Értesítem alispán urat, hogy azon föltételeket és eljárást, melyek melrett a mezőőrök — akár községi, akár magánszolgálatban afijanak »A- hosszú lőfegy­verrel elláthatók, a folyó évi julius _hó 4-én 238Ü6. szám alatt kelt körrendeletemben megállapítottam. Ezen rendeletem, valamint az 1894. évi XII. törvény.czikk végrehajtása tárgyában, 48000/94. szám alatt kiadott rendelet D) mellékletének 4. §-a a magánosok által tartott mezőőrökre is kiterjed. A magánosok által tartott mező­őrök tehát a fegyverviselés tekintetében is ugyanazon szabályok alá esnek, mint a községiek. Épen ebből kifolyólag azonban, a mint azt a községek által tartott mezőőrökre nézve 1895. évi 53489. szám alatt kelt körrendeletemmel a belügyminiszter úrral egyetértőleg megengedtem, a vadőri teendőkkel a magánosok mezőőrei is megbízhatók szolgálatadójuk által, az 1894. évi Xll-ik t.-cz. 102. §-ában emiitett elsőfokú hatóság engedélyével, a mely esetben a mezőőrök az 1883. évi XXIII. t.-czikk 6. §-a értelmében vadászfegyverrel elláthatók. A mezőőrök vadászatra is alkalmas lőfegyverekkel el nem láthatók.*) A m. kir. földmivelésügyi miniszter 1896. évi 66019. számú határozata, — N. vármegye közönségéhez. A mezőőrök minősítése, száma és fegyverzettel való ellátása tárgyában fölterjesztését a következőkkel veszem tudomásul. Minthogy az 1894. évi Xll-ik t.-czikk alapján szabályozott mezőőri szolgálatot csakis munka­képes, értelmes, erkölcsileg kifogás alá nem eső egyének láthatják *) Kivéve, ha a vadőri teendőkkel is megbízattak, mely esetben ugy a községi, mint a magánosok által tartott mezőőrök, az 1894. évi XII. t.-cz. 102. §-ában emiitett elsőfokú hatóság (főszolgabíró, polgármester) engedélyével vadászfegyverrel is elláthatók az 1883. évi XXXIII. t.-cz. 6. §-a értelmében. (L. erre nézve az előzőleg közölt 1895. évi 53489. és az 1896. évi 63845. sz. földmivelésügyi min. rendeleteket.) — Egyébként az 1894. évi XII. t.-czikk alapján kiadott szabályzat 4. §-a akként intézkedik a mező- és hegyőrök szol­gálata, fegyverviselése és fegyverhasználata tárgyában, hogy minden községi vagy hegyközségi mező-(hegy-)őr, szolgálatadója által forgópisztolylyal látandó el s ugyanily fegyverrel láthatók el a magánosok által tartott mező-(hegy-) őrök is. A mely törvényhatóságok azonban szükségesnek találnák, hogy terü­letükön a mező-(hegy-)őrök más fegyverrel láttassanak el, ez iránt indokolt határozatot hozhatnak. Ezen határozat azonban a belügyi miniszterrel egyet­értőleg leendő jóváhagyás végett a földmivelésügyi miniszterhez felterjesz­tendő. — A törvényhatóságoknak ezen rendelkezés végrehajtására irányuló

Next

/
Thumbnails
Contents