Euboiai történet vagy a vadász , Dion Chrysostomos 7. beszéde / görögből fordította Vajda károly. Fehértemplom, Wunder Gyula, 1896. / Sz.Zs. 1705

Dion Ohrysostomos : Eiiboia ; történőt. 9 egy ember jött hozzánk, hogy beszedje az adót azzal a meghagyással, hogy megtagadás esetén őt a városba kövessük. Nem volt pénzünk, biztosítottuk őt róla; ha volt volna, mind­egyikünk adott volna. Módunkhoz képest fel- 22. ajánlottuk neki vendégbarátságunkat, sőt két szarvasbőrt is ajándékoztunk neki. De kellett, hogy a városba kisérjem, mert, mint mondá, egyikünknek oda kell mennie, hogy bejelents» vagyonunk állapotát. így hát a városban azt láttam, amit már első ízben, tudniillik sok nagy házat, igeu orős falakat, négyszög alakjában emelkedő épületeket, a falakon tornyokat/ sok horgonyzó hajót a kikötőben, hol ép oly nyugodtak, moz­dulatlanok voltak, mint a tavon. Ezt persze 23. nem látni azon a helyen, hol te hajótörést szenvedtél, a miért is már annyi hajó tönkrement. Ép megtekintem e látványt, midőn el­vont tőle rengeteg sok ember látása, kik oly lármával esődültek össze, hogy azt hittem, meg akarnak verekedni. Mindamellett emberem elvezetett az archonhoz, kinek nevetve mondá : „Itt van az, kihez küldöttéi; nincs neki egyebe kis mezei kunyhójánál és kis kerítésénél, mely, igaz, elég erős czölöpökből épült". Az archonok 24. a színházba mentek, én is velük. A színház

Next

/
Thumbnails
Contents