Diezel - Mika Károly (szerk. ford.): Az apróvad vadászata. Budapest, 1899. / Sz.Zs. 1418

A vadászebek

A vizsla bevezetése 67 koczogott előttük és így az amúgy is keskeny burgonya-parczellák lekeresésére elegendő lett volna a vizsla; de a két Nimród a helyett, hogy jobbrabalra a barázdán mentek volna, úgy vadásza mint ő maga ís, végig botorkálták egész hosszában a darabot. A ki ezt olvassa, bizonyára azt fogja mondani, hogy ez a lelkiismeretes keresés netovábbja; de ez még nem volt elég; bármilyen keskeny volt is a parczella, tehát a lassú, óvatos vizsla egyedül is jól lekereshette volna, mégis még egyszer ugyanazon módon visszamentek rajta egész odáig, a honnan kiindultak. Kezdetben midőn ugyanazon darabnak ilyen ismételt lekeresését láttam, azt hittem, hogy egyes szétvert foglyokat keresnek; később azonban láttam, hogy minden egyes parczellánál ugyanezt ismételték s így nem csoda, hogy a három fontolgatónak egy egész délelőtt kellett, aránylag kis darabka mező lekeresésére. Ezen vadászat különösségét még az is fokozta, hogy már reggel 6 órakor munkába állottak, tekintet nélkül az éjjeli harmatra vagy esőre s így néha délfelé hasig ázva kerültek ki a burgonyából.« Régebben azt beszélték, hogy az angoloknak különös módszerük van, hogy a vizslát a nyúlkergetésről leszoktassák. Ez abban állott, hogy egy lovászgyereket egy vadászparipán a kergetőző vizsla után küldtek s az aztán az agarászostorral eszéhez térítette. Az egészben azonban csak annyi igaz hogy ezt egy passzionatus sportkedvelő egy párszor csakugyan megtette. Az agarászostornál vadászati szempontból még kevésbbé helyes a nyúl után szaladó vizsla megsörétezése; helytelen először azért, mert mint a tapasztalat mutatja vagy nem használ semmit, vagy az érzékenyebb természetű vizslát a sebzett nyúl üldözésétől elrettenti, sőt örökre lövésfélővé tehetiA helyes vadászeljárással pedig épen homlokegyenest ellenkezik, ha valaki durvább söréttel lő vizslájára, mert ezzel vagy agyonlövi, vagy a sebzés következtében később pusztul el. Olyan úrvadászok, kiknek teljesen közömbös, vájjon 5—6 ebbel többet vagy kevesebbet tartanak, tehát nem sokat kell avval se törődniök, hogy egy és ugyanaz a vizsla minden tulajdonsággal birjon, a maguk mulatságát épen ugy fokoznák, mint az idomító vadászaik munkáját könyitenék, ha csak annak felét kivánnák a vizslától, mit rendesen végez; más szóval a vizslát, mint Angliában, vagy csak keresésre és állásra, vagy tisztán elhozásra használnák. Ily módon a munkát két eb között megosztva, mindenik hamarább tanulja meg teendőit. Az apportőr addig, mig a puskás nem lőtt valamit és parancsot nem kapott az elhozásra, nem mozdul mellőle, a kereső vizsláknak pedig a lövés után nem szabad ide-oda száguldozniok, hanem ezeket arra szoktatják, hogy helyükön addig maradjanak ülve vagy fekve, mig tovább, keresésre nem küldik.^ Igen sok vadászatkedvelő attól való aggodalmában, hogy a szőrmés vad elhozatása által az eb szelessé válik, a fiatal vizslával szőrmés vadat egyátalán nem hozatnak el és a megsebzett vad véres ősapájára sem eresztik. Ezen módszer épen nem helytelen s mig csakis angol vizslákkal vadásztam magam is ezt követtem; de ezen eljárás nem felel meg a hivatásszerű vadász czél-