Diezel - Mika Károly (szerk. ford.): Az apróvad vadászata. Budapest, 1899. / Sz.Zs. 1418
A vadászebek
A vizsla bevezetése 65 A fát sem lehet az első fejszecsapással ledönteni. Fiatal korotok balgaságai szintén türelemre és elnézésre szorultak! Az idő megtermi gyümölcsét. A fiatal suhanczot minél többet kell oly helyre vezetni, hol sok nyulat láthat, nem szabad elnézni a legkisebb jelét sem az engedetlenségnek, szóval, intéssel folyton féken kell tartani, szoktatni a szigorú pontos engedelmességre; gyakorolja magát az idomító minden módon a nyugodtságban és türelemben, akkor nem fog sokáig mérgelődni, hacsak az illető eb nem valami féktelen hajszoló természetű fajtából származik ; az ilyen törzs csemetéitől őrizkedjék azonban mindenki. A fiatal eb, képességének és engedelmességének már korai magas fokú kiképzésére a legegyszerűbb és legkönnyebb az alább közölt módszer, mely később is, midőn már idősebb koromban kényelmesebbé váltam s a vizslával való vesződséghez sem a buzgóság, sem a mozgékonyság, vagy az erő és a kedv nem volt meg bennem oly nagy mértékben, szintén kitűnően bevált. Jelentékeny előnye, hogy nem csak a vadász-idény alatt alkalmazható, hanem tavaszszal, sőt nyáron is, mikor a mezőn a megnőtt gabona miatt a vizslával való kerestetés lehetetlen: nagyobb kiterjedésű réteken, kopár helyeken, vágásokban és ültetvényekben jól gyakorolható. Már régebbi időtől fogva különös kedvem telt abban, hogy egyszerre két vizslával vadászszak, mert egy magában csak ritkán volt elég gyors, élénk és kitartó, hogy teljesen elfoglaljon, és azért is, mert így a vadászat, eltekintve a jobb eredménytől, sokféle változatossággal bir s a nehézség, mely vele jár, mint inger még érdekesebbé teszi. Igy azután volt eset arra is, hogy két fiatal vizslával kellett hogy vadászszak, habár jól tudtam, hogy jobb, ha az egyik idősebb és egészen kész, mely a fiatalnak jó példát mutat. Ilyen esetben, magától érthetőleg, nem engedtem a kettőt egyszerre keresni, s hogy minden kellemetlenséget elkerüljek, váltakozva hol az egyiket, hol a másikat vettem pórázra* Ez alkalommal arra jöttem rá, hogy azon idő, mit a vizsla a pórázon töltött, épen nem veszett kárba, sőt inkább a pórázon levő is aránylag oly gyors előmenetelt tett, mint amelyik szabadon keresett. Ha ugyanis az utóbbi nyulat vert fel, akkor a pórázon levő is aszerint a mint viselkedett, intést vagy büntetést kapott. Ha a nyulat meglátva csendesen maradt, vagy farkát mozgatva gyengén nyüszölt, akkor barátságos szóval legfönnebb »fúj«-jal figyelmeztettem s nyugtattam meg, vagy a közvetlen közelről mindig hatásos pisszentéssel. Ha pedig előre akart rohanni, a korallrándítás mellett keményen rá is szóltam. Sokkal erősebb volt természetesen a fenyítés, ha annyira megfeledkezett magáról, hogy kísérletet tett elszabadulni s hozzá még üvölteni is kezdett. Ilyen esetlen egy pár erős korbácsütés * Körülbelül 5 év előtt egyik vadászati szaklap tudósítója egy versenyen, a mint a bírálókat követte, magával vezette meglehetős szeles vizsláját. A hires hoppenradei törzsből származó eb nagy figyelemmel követte a versenyző ebek minden mozdulatát, s ha ezek vadat találtak egy kis pálczika legyintésre egész szépen állott illetve ült. Ezen körülbelül 6 óráig tartó gyakorlat valósággal csudát mívelt ezen ebbel, mert ettől az időtől fogva a legkorrektebbül viselkedett. Diezel-Mika, Az apróvad vadászata. 5
