Diezel - Mika Károly (szerk. ford.): Az apróvad vadászata. Budapest, 1899. / Sz.Zs. 1418

A vadászebek

A vizsla bevezetése 55 detben nem keres messze; a messzekereséshez csak lassan szokik hozzá a vadá­szat gyakorlása közben, vérében levén minél több vadat találni. Mihelyt a szabadon eresztett vizsla bizonyos távolságban van, fütytyel és kézintéssel késztessük irányváltoztatásra s ne kiméljünk semmi fáradságot, hogy a for­dulást már egyszerű pissz sntésre és intésre is megtegye. Nem eléggé figyelmes vizslánál jó szolgálatot szokott tenni, hogy ha a pisszentés alkalmával egy kis kövicscsel vagy röggel észrevétlenül megdobjuk és azonnal visszaliivjuk. Ha azonban ez nem volna elegendő, használhatjuk a fúvócsövet vagy a kis kézi gumiparittyát, melyből az égetett agyaggolyót nagyobb hatással lehet alkalmazni, midőn a hallott füttyre vagy pisszentésre nem reagál. Hogy ezen eljárásnak milyen meglepően gyors eredménye szokott lenni, a következő eset bizonyítja: Egy úr egy rakonczátlan vizslát vett, mely emberre volt idomítva, azaz előbbi gazdája nagyra volt vele, hogy ha valaki keményen szólt gazdájára, azt azonnal megtámadta, a ki simogatni akarta, arra rámor­dult, sőt harapot is, minden más ebbel kikötött s erős levén, gazdája örömére, ő maradt mint győztes a csatatéren stb. Az új tulajdonost ezen úgynevezett erények irtózattal töltötték el; tehát a legelső alkalmat felhasználta s midőn egyik vadászvendégének a kezébe harapott, úgy elpáholta, hogy többé harapni nem próbált. De annál illetle­nebbül viselte magát a kennelben az által, hogy ott folyton üvöltött, gödröket ásott és az ajtón lyukat rágott. Folytonosan kimenni s úgy büntetni terhes levén, gazdája a fúvócsőhöz folyamodott. Midőn az eb nem is gondolta, az ablakon keresztül, a fúvócső segítségével jól oldalba lőtte, mire az eb ordítva bujt egy sarokba. Még egy­szer és utoljára próbált neveletlenkedni, de a második lövedék örökre elvette kedvét tőle. Ezen eljárás azonban a bevezetés alkalmával, fájdalom, nem alkalmaz­ható. Midőn a vizsla messze van, a fúvócsővel nem lehet eltalálni, ha pedig közel van, figyelmetlensége azt mutatja, hogy a szoba-idomítás volt fölötte hiányos. Az mindig megtörténhetik, hogy a gazdájától távol kereső vizsla a vad jelenlététől izgatva, nem figyel a fütyölésre, de ilyen esetben a követ­kezőkép járhatunk el: miután a folytonos fütyörészés a vizslát rendesen figyel­metlenné teszi, legjobb, ha megállunk s nyugodtan megvárjuk, míg magától visszajön. Ekkor ahelyett, hogy elébe mennénk, megfordulunk s tovább megyünk; a megtért bűnös behúzott farkkal fog utánunk sompolyogni, miáltal maga elismeri, hogy hibázott. Ezen esetben hasaltatjuk, megfelelően büntetjük ós rá rögtön a füttyentéssel való visszahívást gyakoroljuk. Ha azonban a vizsla egész vigan vágtatva jön vissza, akkor ez biztos jele annak, hogy nem érzi hibásnak magát, a hivást nem hallotta s a vadkergetésnél jóhiszemüleg járt el. Ilyenkor csak intő szóval feddjük, de a hosszú pórázra vehetjük s előre küldve, minden perczben fütytyel, vagy a pórázt visszarántva, vissza­hívjuk. Ha a füttyre nem fordulna rögtön, akkor a korbács igénybe veendő; ezáltal megtudja, hogy a büntetést azért kapta, mert a fütyölésre nem figyelt.

Next

/
Thumbnails
Contents