Diezel - Mika Károly (szerk. ford.): Az apróvad vadászata. Budapest, 1899. / Sz.Zs. 1418

A vadászebek

Foglyok előtt. A vizsla elég, ha a fiatal eb engedelmes; ellenkező esetben a tanítási idő meghoszszabbítandó. (Ha a vizsla oly feltűnő nyakasságot és makacskodást mutatna, mi különben ritkaságszámba megy, hogy minden türelem és fáradság kárba vesz rajta, ha száját erőszak nélkül nem nyitja ki, az apportot nem veszi fel, akkor a rövidre kötés, éheztetés és szomjaztatás alakjában alkalmazott kényszer a leggyorsabban vezetnek czélhoz. E czélból az ebet az idomító helyiségben oly rövidre kötjük, hogy ne legyen képes lefeküdni s így magára hagyni. Egy-két óra múlva meg lehet próbálni, vájjon engedett-e, oly módon, hogy az ilyen ebek jó emlékező tehetségére támaszkodva, szó nélkül elébe tartjuk a bakot. Ha elveszi, akkor ezt egészen a kunyhójáig, illetve rendes helyéig vitetjük vele s ott bezárjuk ós később megetetjük; ha azonban ismét megtagadná, akkor szó nélkül ott kell hagyni s még egyszer annyi ideig mint előzőleg, feléje sem kell nézni. Ez addig ismétlendő, míg végre az éhség, szomjúság, a folytonos állás miatti fáradságtól annyira megtörik, hogy végre beadja a derekát. Megjegyzendő, hogy, ha ezen akaratosság egy napnál tovább tartana, szabályul tartsuk szem előtt, hogy minél hoszszabb ideig volt étlen, annál kisebb adag ételt kapjon s minden etetés előtt ivóvize legyen.)