Diezel - Mika Károly (szerk. ford.): Az apróvad vadászata. Budapest, 1899. / Sz.Zs. 1418
A vadászebek
A német vizsla idomítása és vezetése 49 A zárjel közé foglaltak alatt minden esetre azt a parforce-idomítást kell hogy értsük, mely egyes fajtanélküli s fiatal korukban észszerűtlen bánásmód által elrontott ebeknél helyén lehetett. Azonban ilyen vadállatok csak kivételesen kerültek idomítás alá s ma már biztosra vehető, hogy húsz évi okszerű tenyésztés után, ilyen eb alig létezik. De ha mégis volna ilyen, ennek is, több heti nyájas bánásmód mellett — mielőtt t. i. az idomító az idomítást vele megkezdené — temperamentumát annyira javíthatni, hogy az első leczkékre veszély és kemény büntetés nélkül megtanítható lesz. Magától értetődik, hogy a nehezebb tananyagra lassan és óvatosan kell átmenni, az »ülj«, »hasalj« és pórázon való vezetés gyakorlása hetekig ismétlendő. Az ilyen ebeket az idomító elvből maga kell hogy etesse ós amennyire lehet, magánál tartsa s meg kell akadátyoznia, hogy az elhanyagolt állat hosszabb ideig idegen egyénekkel érintkezzék. Ha a fiatal eb butaságból nem ért meg valamit, akkor legjobb nem is pazarolni reá a fáradságot, mert az ilyennel soha sem lehet kielégítő eredményt elérni. Mindazáltal legyünk óvatosak az Ítélethozatalban, mert lehetséges, hogy akárhány eb, mely fiatal korában semmi nevelésben sem részesült, talán lánczon nőtt fel, első időben butának látszik, holott szakszerű tanítás mellett kitűnik, hogy természeténél fogva igen tehetséges. Magától értendő, hogy az elhozatás megkezdésénél csakis könnyen megfogható tárgyak választandók ós csak lassankint — mint minden czéltudatos tanításnál — lehet a könnyebbről nehezebbre átmenni. Befejezésül kitömött bőrök használandók, melyeket fokozatosan nehezebbé kell tenni, hogy a vizslát a nyúl és róka elhozására előkészítsük; mint legutolsó veendő a frissen lőtt vagy fogott kártékony. Miután a későbbi gyakorlatra nagyon fontos, hogy a vizsla már kora fiatalságában mindent — különösen az eléje dobott nehéz tárgyakat — egyensúlyban, pontosan a közepén fogjon meg, ajánlatos a könnyű bakot, ha ezt már elhozza, olyan fával cserélni ki, melynek súlypontja nem a közepére esik. E czólból válaszszunk olyan vastag darabot, melyet a vizsla nehezen vehet a szájába s fessük mindkét végét feketére ós a súlypont körül egyharmadát vékonyítsuk meg annyira, hogy ott könnyen szájába vehesse. Mihelyt a vizsla a vastagabb és vékony rész közötti különbséget felismeri, hamar megszokja azt is, hogy a tuskót csak ott fogja meg, hol legkönnyebb és legkényelmesebb. Hasonló módon járunk el később a kitömött nyúlbőrrel is. Közepén felényi vastagságra húzzuk össze, mint a két végén, mi által a növendéket utaljuk, hogy csaJc a közepén fogja meg. Ezáltal hamar megszokja, hogy minden elhozandó tárgyat pontosan a közepén fogjon meg, minek később a nehezebb nyúl vagy a róka elhozásánál nagy előnye van; mert az eléggé ismeretes, hogy a legerősebb vizsla is nehezebben boldogul az elhozással, ha ügyetlen, mint az aránylag sokkal kisebb, ha ez az elhozandó tárgyat helyesen tudja megfogni és egyensúlyban tartani. Diezel-Mika, Az apróvad vadászata. 4
