Diezel - Mika Károly (szerk. ford.): Az apróvad vadászata. Budapest, 1899. / Sz.Zs. 1418

Az erdei szalonka

560 Az erdei szalonka legjobb a keresést másnapra hagyni, mert ha valami ragadozó meg nem fogta vagy valami más körülmény el nem zavarta, majdnem biztosra vehető, hogy azon a helyen marad, hová beszállott s így akár kimnlt, akár ól, a keresés több reménynyel kecsegtet. Ha azonban éjjel valami félzavarta, akkor oly meszszire szokott elrepülni, hogy megtalálása teljesen bizonytalan. Az olyan szalonkának, mely a lövés után magasan felemelkedik, egy párszor körben fordul s csak akkor ereszkedik le, rendesen a szemét vagy a csőrét horzsolta, vagy a fejét érte a lövés, néha a haslövés sincs kizárva, tehát az ilyenhez óvatosan kell közeledni. A csőrének erősebb sérülése esetén, a szalonka a fájdalom és rázkódtatás következtében néha azonnal leesik, de mihelyt ember vagy eb közeledik feléje, azonnal felkel s ilyenkor messzire elrepül, tehát lövésre készen közeledjünk feléje. Ezt tapasztaltam egy alkalommal, midőn durva söréttel nagy távolságból lőttem egy szalonkára, Feltűnő gyors emelkedéséből láttam, hogy találva van, vagy a lövésem horzsolta, de a sebesülés minemüségét nehéz volt kitalálni. Midőn másodszor ráakadtam a fák törzse között, lövés nélkül elmenekült. Most azt hittem, hogy biztosan az előtte levő Jcözeli erdő felé fog fordulni a honnan jött, hanem a szalonka ész és terv nélkül a mezőn át, magasan oly messzire repült, hogy végre mint egy kis pont eltűnt a szemem elől. Ezen messzire való repülésből mi Öszszel, előző hajszolás nélkül igen feltűnő, fej sebre következtettem, mig szintén tapasztalt vadász-társam, ezzel ellentétben haslövésre következtetett. így állottunk egy darabig s abban egyetértettünk, hogy a szalonka a víz és falu között fekvő, közel-távolban egyetlen csepőtésbe szállott le. Ámbár nagyon el voltam fáradva s az eredmény sem volt nagyon biztató, mégis rászántam magam a nagy kerülőre s felhagyva a további bokrászással, részint kiváncsiságból, hogy melyikünknek van igaza, részint kötelességérzetből, mely arra késztetett, hogy a sebzett vadat megkeressük, engedtem társam rábeszélésének és utána mentünk. S valóban a fáradságunk nem volt hiába! A szalonka a csepőtésben volt, a vizsla elől azonban felkelt s bár szabadon állottam, egyenesen felém repült. Sajátságos fej tartásából, már repülése közben észrevettem, hogy a fején van megsérülve. Hogy erről teljes bizonyossággal meggyőződjem, eleresztettem magam mellett s mindegy 30 lépésnyiről akkor lőttem egészen apró söróttel, utána, midőn fejét és nyakát a testének többi része eltakarta. És csakugyan! .gyanúm egészen helyesnek bizonyult; az első lövésből a szalonka nyakát közvetlen a csőre tövénél egyetlen egy durva göbecs horzsolta. Észleleteim alapján, mondja tovább a szerző, a szalonkales eredménye a harminczas évek kezdete óta határozottan kevesbedik. Ennek bizonyítására már az a tény is elegendő, hogy én, ki oly rendkivüli kedvelője vagyok a szalonka vadászatnak, miután az utolsó években előre láthattam, hogy egy se jön lövésre, a legszebb húzási időben, otthon maradtam. Aki szenvedélyes szalonka vadász, az tudja, hogy ez mit jelent.