Diezel - Mika Károly (szerk. ford.): Az apróvad vadászata. Budapest, 1899. / Sz.Zs. 1418

Az erdei szalonka

A vadászat 561 Régebben mindig azt hittem, hogy az estéli és hajnali ide-oda húzásnak oka a nemi ösztön, mely őket a röpködésre készteti s ha ez, kora tavaszszal, még mielőtt hozzánk értek, kielégítést nyert, a húzásra ingerlő hajlam természetesen csökken. Ezen vélemény ellen szól azonban: 1. hogy a madarak nőstényei, mihelyt a termékenyítés megtörtónt a fószkeléshez kezdenek, tehát a szalonkák is ezt gyakrabban tennék, mint észlelni alkalmam volt; 2. hogy bokrászás alkalmával, különösen olyan években, midőn sok szalonka volt, gyakran két-három, olykor négy, sőt egyszer öt szalonkát találtam együtt; miután ilyen esetekben ezeknek többsége hím, ez a jelenség azt kellene hogy bizonyítsa, hogy a korai párosodás által a nemi ösztön még nem csendesedett le. A szalonkák mégis alig húztak, pedig az énekes rigó már régen csattogott s a bagoly is hallatta huhogó hangját. Ebben találom főként a mult és jelen közötti különbséget. Mert ámbár kétséget nem szenved, hogy hazánkban (Németország) ezelőtt, azaz a nagyobb regadozók kiirtása után, a hasznos vad (kivéve a nyúlat és foglyot) nagyobb számban volt található, mint manapság, azért még sem hiszem, hogy oly rettenetes sok szalonka lett volna, mint azt mémelyek képzelik, hanem azt gondolom, hogy a meglevők jobban húztak, minek következtében a vadászok egyet többször is láthattak. Ha nem így volna, hogyan lehetne az utóbbi husz évben észrevehető jelentékeny változást kielégítően magyarázni ? Ezen nagy mórtékben beállott változás jellemzésére két példát hozok fel. Dietricli a. d. Winkell kézi könyvének II. r. 181. lapján azt mondja: Családomnak egyik birtokán, a dessaui határon ezelőtt 40 évvel a szalonka húzás oly kitűnő volt, hogy egy este néha tizenkétszer, sőt tizenhatszor is lőhettem; azután a szalonkák mindinkább fogytak s tiz évvel később, egy este vagy reggel egy-két lövésnél többet alig tehettem«. Erre Schivertzel főerdőmester megjegyzi, hogy ilyen gyakori alkalom lőhetni, még egy pár óv előtt Westfáliában és Livlandban is volt. A húzó szalonkák apadását az újabb időben más vidékeken is észlelték. Nordenflycht még 1876-ban a Livlanddal határos, egyik orosz kormányzóságban, egy este tizenkétszer tett lövést szalonkára s miután nagyon magasan húztak, egyre egynél több lövést alig tett; egy pár nappal később — május végével — az esti lesen körülbelül 30 szalonkát látott, melyek közül az elsők már húzni kezdtek, mielőtt a nap leáldozott volna. 12 —14 óv alatt a viszonyok, minden megmagyarázható ok nélkül, rosszabbra fordultak, pedig az ottani gyér lakosság, a jobb fegyverek terjedésével sem kapott kedvet a repülő vad vadászásához. Hasonló, de még különösebb esetet említ fel Diezel, kinek többek jelenlétében B. báró beszélte el ós a kinek szavaiban kételkedni nem volt oka, hogy fiatal korában, a század elején, egy este harminczegyszer lőtt szalonkára. »Talán úgy se kételkednének állításom valódiságában«, tette mosolyogva hozzá, Diezel-Mika, Az apróvad vadászata. 3G