Diezel - Mika Károly (szerk. ford.): Az apróvad vadászata. Budapest, 1899. / Sz.Zs. 1418

A fogoly

462 A fogoly de mint gondolható, rendesen csekély vagy semmi eredménynyel, mert ritkán lehetett megközelíteni s általában messzire repültek. Annak, hogy nem tartanak, igen egyszerű a magyarázata; először abban az időben, mikor a vándorfoglyok jelentkezni szoktak, a mezőn nincs semmi fedezet, másodszor az ilyen kóborló sereg, mely eddigi hazája helyett jobbat keres, folytonos mozgásban van ós azon elvnek hódol: ubi bene, ibi patria; harmadszor a vándorlás ideje összeesik a vedlés idejével, mikor a tyúkfélék különben is röbbenősebbek, mint rendesen, és végre negyedszer, az ilyen kóbor czigánycsapatot bizonyos nyugtalanság jellemzi, mely egyik helyről a másikra hajtja. A Majna m. Frankfurt vidékén alig ismerik a vándorfoglyokat. Erről a vidékről csak annyit tudtam meg, hogy ezelőtt mintegj^ 15 évvel egy fiatalosban egy pár száz fogoly napokig tartózkodott. Ebből a seregből az ottani erdész durva göbecscsel, egyetlen lövéssel, 11 darabot lőtt, miből, ha az értesítés való, következtetni lehet a sereg roppant nagyságára. Kisebb csapatok most is jelentkeznek szőlőérés idején RajnaHessenben, ezekről azonban tudják, hogy a közeli mezőterületekről verődnek össze ezen időben 80—100 darabból álló seregekbe. Az ilyen foglyok rendesen már rövid idő alatt meghíznak, mit egyes vadászok a szőlőevésnek tudnak be, holott valószínűbb. hogy ennek oka a szőlőkben nagy mennyiségben található apró csigák élvezetében keresendő, melyeket roppant mohón esznek. Ezen szőlőbeli foglyokról azt is állítják, hogy tollazatúk fényesebb és simább, mint a mezei foglyoké; ez azonban vagy csak képzelődés vagy attól lehet, hogy a szőlők között a talaj tisztább és szárazabb levén, mint a mezőn, nedves időjárás alkalmával nem piszkolódhatnak el annyira. Ilyen foglyokat Mainz mellett Bodenheim vidékén is láttam, de ezek. mihelyt a tél beállott, szét verődtek s nyom nélkül eltűntek.« Szerzőnek csak egyetlen egyszer volt alkalma oly nagy mennyiségű vándorfoglyot látni, hogy ezeknek létezését elhigyje. Egy mezei hajtóvadászat alkalmával olyan vidéken, hol a fogoly soha sem szokott bőviben lenni, oly nagy mennyiségben kelt csapat csapat után s roppant magasra emelkedve tűnt el a hajtók és puskások fölött, hogy a jelenlevő vendégek egy része ez által elvakítva, elhatározták, hogy vagy kibérlik ezt a területet, vagy legalább is meghivatják magukat a jövő őszi fogolyvadászatokra, melyek a látottak alapján valóban fényeseknek Ígérkeztek. De amint gyakran történni szokott, a látszat csal, és a következő évben a területen épen oly kevés foglyot lehetett látni, mint annakelőtte. Honnan jöttek ezek a foglyok, vagy az egész területről verődtek-e épen akkor össze és hová lettek, nem lehet tudni; annyi bizonyos, hogy ott nem maradtak, mert különben a következő évben jelentékeny gyarapodást kellett volna észlelni. Végre megfontolásra méltónak tartja a szerző H. birtokosnak a vándorfoglyokra vonatkozó megjegyzéseit.