Diezel - Mika Károly (szerk. ford.): Az apróvad vadászata. Budapest, 1899. / Sz.Zs. 1418

A vadászebek

4.12 A vizsla ebek száma, melyeknek tisztafajuságáról illetékes birálók a bizonyítványát kiállították és ezekből nagyon sok a különböző mezei- és használati versenyeken* kézzelfogható bizonyítékot szolgáltatott arról, hogy úgy használati, mint tenyésztési czélra alkalmasak. Ezáltal sikerült a régi fajtát jobb kiadásban, nagy mértékben terjeszteni s ezen törekvést elősegíteni első sorban a hivatásszerű vadászok volnának hivatva oly módon, hogy csakis tisztafajú ebet tartanának s ha módjukban áll, ilyeneket tenyészszenek; hisz képességeinél fogva ez van igazán hivatva, hogy a hivatásszerű vadász kisérője legyen, ki helyzeténél fogva csakis egy vizslát, vagy még esetleg ezenkivül legfönnebb egy tacskót képes tartani. A legtöbb hivatásszerű vadász azonban épen sajnálatraméltó anyagi helyzetéből kifolyólag nem képes erre. Az ebtenyésztés ezután is, mint eddig, a gazdagabb, értelmes vadászat kedvelők kezében marad, kiknek kötelessége volna az ügy érdekében olyan hivatásszerű vadászokat, kik képesek vizslát idomítani és vezetni olcsó pénzért vagy épen a tanítási díj fejében jó anyaggal ellátni. A setterek és pointerek daczára kitűnő szaglásuknak fáradhatatlan keresésüknek, daczára minden előnyüknek és sokat emlegetett »nevelési képességüknek a hivatásszerű vadászra nézve, többnyire szeles termeszetüek lévén, kevéssé ajánlatosak; ellenben meleg időben a mezőn foglyászni, a legtöbb német vizslánál határozottan többet érnek. Angliában a settereket és pointereket mintegy ötven év óta csakis a keresésre idomították és vezették be, ugy, hogy az Angliából idősebb korukban behozott és ott idomított ebek a német vadászati mód mellett nem voltak használhatók; ezt mondhatjuk a hazai viszonyokra is, mert vadászati viszonyaink inkább felelnek meg a németországiaknak, mint az angol viszonyoknak. Az ilyen importált ebek olyan egyének kezébe kerülve, kiknek még angol vizslájuk nem volt s így tehát ennek képességeit nem ismerték, anyagot szolgáltattak a leghelytelenebb következtetésekhez s általánossá vált azon nézet, minek igazsága nem is tagadható: hogy az angol vizslát csakis a leggondosabb idomítás, különösen pedig csak rendszeres és fáradságos nevelés által lehet kezessé tenni. Megjegyzendő, hogy Angliában oly mérvű appell nem is szükséges, mint nálunk, mert ott a vizslával való vadászatra használatos parczellák sövénynyel és kerítéssel lévén határolva a vad hajszolását többnyire lehetetlenné teszik. A régibb időben, a 30-as évekig alig vezették má.skép Angliában a vizslákat mint nálunk, de amint az angol vizsláknál a nagyobb fokú temperamentum kifejlődött és a rókakopókkal való gyakori keresztezés folytán az idomítás mind nehezebb lett, arra a gondolatra jöttek, hogy a vad elhozására külön ebeket tenyészsze* A »használati eb« ós »használati ebverseny« kifejezések már egy pár év óta annyira elterjedtek, hogy ezeknek kiküszöbölése nehezen képzelhető. Azonban a kérdés nem fölösleges, vájjon ezen kifejezések behozatalára csakugyan szükség volt-e s gyarapodott-e velük a vadásznyelv. A régiek olyan ebre, mely minden tekintetben megfelelt azon követelményeknek, melyeket ma egy használati-ebből kivánunk, azt mondták, hogy »derék«, » bevált*, »kész« (ferm), tehát az újítás fölösleges.