Diezel - Mika Károly (szerk. ford.): Az apróvad vadászata. Budapest, 1899. / Sz.Zs. 1418
A vadászebek
4.10 A vizsla Egészen jogos volt azon kívánság, hogy a már gyakran igenis túlságosan lassú és nehézkessé vált német vizslát mozgékonyabbá kellett tenni, csakhogj T a mód itt-ott rosszul volt választva, mert az okszerűtlen keresztezés setterrel és pointerrel gyakran rosszul sikerült; nem sikerült akkor, ha véralkat, testalkat, szaglás vagy más tulajdonság tekintetében a német kan az angol szukához nem talált. A keresztezés eredménye sajnos, nem mindig kielégítő, mert a vérkeverődés nem ugyanaz, mint a bor és viznél, hanem teljesen véletlen, így igen gyakran előfordul, hogy épen az nem jön létre, mit a tenyésztő elérni szándékozik, p. o. a jó szaglás, vagy eltüntetni akar, p. o. rossz előlábállás, otromba test stb., a mennyiben ezen hibák az utódoknál akárhányszor fokozott mértékben jelentkeznek. Az ilyen események létrejövetelének okát, melyek sajnos, keresztezés nélkül is előfordulnak, nem ebben kell keresni, hanem a rosszul megválasztott, egymásnak nem megfelelő tenyészállatokban. Ha azonban siJcerül, mit az angol, a tenyésztésben az összes népek példányképe, »hit« szóval fejez ki, akkor a keresztezés csodát mivel, mint ez a mai német vizsla bizonyítja. Azt állítani ugyanis, hogy a mai német vizsla a tiszta tenyésztés eredménye volna, több mint merészség, mert a német fajta kedvelői mind elismerik, hogy 20 év előtt olyan tisztán tenyésztett anyag csak a legelrejtettebb helyeken volt szórványosan található, melyből lehetetlen, hogy Németország minden zugában ma már ezer ós ezer példányban elterjedt nemesített egyedek származtak legyen. A keresztezés mellett bizonyít a nagy mértékben megváltozott fej alkat, a lábak állása, úgyszintén a fülek és a fark. Összehasonlítva a hetvenes évekből származó rajzokat a mostani képekkel, mely utóbbiak mind erős kötésű rövid háttal, erőteljes izomzattal, rövidebb és ívesen hajtott nyakkal, nagyobb homlokmetszéssel, kiadóbb mozgási képességgel és a 60 év előtt tenyésztett német vizsláknál jobb szaglással biró egyedeket ábrázolnak, a különbség azonnal szembeötlik. Ámbár a jelenlegi tenyésztők közül sokan tagadják, hogy saját nevelésű állataik keresztezésből származnak; ezek jóhiszeműleg járhatnak el, mennyiben a törzsszülőket nem ismerve, azt hiszik, hogy mindazon ebek, melyeket 1876. óta mint »német« vizslákat díjjaztak, ezen czimet valósággal meg is érdemlik; tehát alakilag igazuk van. Különben efelett vitatkozni ma már hiábavalóság; a németek hazai tenyésztésüknek ezen nagy változásával meglehetnek elégedve, mennyiben azt senki sem veheti tagadásba, hogy ez az átalakulás teljesen hasznavehető anyagot teremtett. Az 1848. óta egészen elhanyagolt német vizsláknak angol vérrel való felfrisítése csakis haszonnal járt. Elhanyagolásuknak főoka a vadászat szabaddá tételében rejlett. Annak folytán, hogy 3 márkáért bárki válthatott vadászjegyet, egyszerre ugy termettek a vadászkedvelők, mint a gomba s természetesen ezek mindenikének kellett, hogy »Káró«-ja vagy »Lord«-ja legyen. A kereslet nem volt fedezhető azon aránylag kevés anyagból, mely az azelőtti vadászatra jogosítottak és a hivatásszerű vadászok birtokában volt s igy olyan kétes értékű ebeket léptettek elő vizslákká, melyek a földesúr és a vadászszemélyzet vizsláinak a falusi kuvaszokkal való szerelmeskedéséből származtak. Ilyen kétes
